Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a Csepel kempingkerékpár atyja, Nógrádi László

2025. február 10., hétfő 20:29

Nyolcvankilenc évesen meghalt a Csepel Művek Kerékpárgyárának korábbi vezetője, Nógrádi László, akinek a Csepel kempingkerékpárt köszönhetjük. A bicikli a hatvanas években vált világsikerré, kis méretével, könnyen hordozhatóságával lett népszerű. Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is milliós példányszámban adtak el belőle.

Életének 90. évében meghalt Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, aki a hatvanas években azzal szerzett világhírnevet, hogy az ő ötlete és tervei alapján fejlesztették ki a népszerű Csepel kemping kerékpárt − írta a csepel.hu.

Főkonstruktorként dolgozott további modellek megalkotásán is. A márkanév elterjedése neki köszönhető, tevékenységét a kerület önkormányzata Csepel Örökség Díjjal ismerte el 2020-ban.

Apai ágon sváb családból származott, szülei Niederkirchnerről magyarosították nevüket Nógrádira 1945 márciusában. A kerékpárfejlesztő Csepelen végezte az általános iskolát, de középiskolába nem vették fel, mert édesapjának vendéglője volt, amit államosítottak. Esztergályos ipari tanuló lett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában, és a Csepel Művek gépgyárában kezdett dolgozni.

A Kossuth Lajos Gépipari Technikumot esti tagozaton végezte el, utána a kerékpárgyárban technikusként helyezkedett el. 1959-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett járműszakon, majd tervezőmérnökként folytatta munkáját a kerékpárgyárban.

A hatvanas években kezdtük el megtervezni a kempingkerékpárokat. Az ötletem onnan származott, hogy az emberek – már akinek volt autója – főleg Trabanttal, Wartburggal jártak. Kellett egy olyan kerékpár, ami kicsi és belefért ezekbe a kocsikba. Az elképzelésem az volt, hogy a kerékpár legyen összecsukható, de megfelelően stabil is

 − mondta el a kezdeti időszakról Nógrádi László.

„A Csepel kempingbicikliknek nagy sikerük lett. Rengeteget exportáltunk belőle Németországba, Svájcba, Hollandiába és más országokba is. Egymillió darabot adtunk el a hazai és a külföldi piacon. A csepeliek is a hasznát vették, mert tömegközlekedés hiányában a munkások nagy része kétkerekűvel járt dolgozni a gyárba. A Csepel Művek kapuinál hatalmas őrzött kerékpármegőrzőket alakítottak ki, de ezeket a nyolcvanas években megszüntették” − vallott a bicikli sikeréről.

Nógrádi László nyugdíjas éveiben előadást tartott a városrész történetéről a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület szervezésében. Aktív életet élt, rendszeresen kerékpározott, gyalogtúrákra járt. A csepeli temetőben búcsúznak tőle március 5-én, 10 óra 30 perctől.

Rovatok