Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint a miniszterelnöki poszt az emberek szolgálatáról, nem az őt támogatók gazdagításáról szól. A politikus a bejegyzést a Magyar Orvosi Kamara közleménye nyomán írta, miszerint nem adták ki több ezer egészségügyi dolgozó szabadságát.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Facebook-bejegyzésben üzent Orbán Viktornak, melyben azt állítja, hogy „ellopta az orvosok törvényes szabadságát”.
A volt miniszterelnök szerint a kormányzás nem „hatalmi csillogás”, és nem annak az elhitetéséről szól, hogy „hű de hatalmas csávó lettem én”, és nem is arról, hogy „a kormányfő és az őt támogatók a leggazdagabbak közé emelkedjenek”.
A kormányzás a szó legegyszerűbb, leghétköznapibb értelmében szolgálat. Erőfeszítés, szervezés, vezetés, hogy jól, jobban menjenek a dolgok. A nemzeti közösségé, a kisebb-nagyobb csoportoké, a családoké
– hangsúlyozta.
Majd hozzátette, hogy a „kormány, amely elvonja az orvosok kötelező szabadságát, az nem szolgál, hanem közvetlenül veszélyezteti az orvosok és a betegek egészségét”. Szerinte nem azzal van a gond, hogy egyes témákban nem értenek egyet, hanem azzal, hogy „lassan minden mozdulatotokkal ártotok. Nem úgy általában, hanem konkrétan: megbetegítitek a hazát”.
Bejegyzése végén pedig kiemelte: „Gazemberek gyülekezetévé lettetek.”
A korábbi miniszterelnök posztja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vasárnap esti közleményére reakció, miszerint az egészségügyet évek óta sújtó munkaerőhiány miatt több ezer orvos és ápoló szabadságát nem adták ki. Dr. Takács Péter államtitkár úr arról tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamarát levelében, hogy ezek a szabadságok elvesztek.
Mint írták, a MOK ezt az álláspontot nem fogadja el, és felhívja a figyelmet, hogy a 2003/88/EK irányelv 7. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése egyaránt deklarálja a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. Ezen túl az Alaptörvény XVII. cikke is kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz.
A MOK arra kéri dr. Takács Pétert, hogy vizsgálják felül az álláspontját, és adják ki a szabadságokat. „A betegeknek joguk van ahhoz, hogy olyan orvosok és ápolók gyógyítsák őket, akiknek az állam biztosítja, hogy munkájukat megfelelő testi és pszichés állapotban, kipihenten, kellő odafigyeléssel és koncentrációval tudják végezni” – zárták közleményüket.