Index Vakbarát Hírportál

Rusvai Miklós: Hazardírozás a szerencsére bízni, hogy nem kapjuk el az influenzát

2025. február 10., hétfő 12:02

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) jelentése szerint az év 5. hetében 83 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Aki ebben a szezonban nem kapta el a fertőzést, és nincs beoltva ellene, bármikor megbetegedhet, annál is inkább, mivel még minden harmadik magyar ettől szenved – mondta az Indexnek Rusvai Miklós. A víruskutató szerint ugyanakkor a járvány tetőzésével hamarosan fellélegezhetünk. Bense Tamás esztergomi gyermekorvos elmondása szerint alig van olyan óvodás csoport, ahol pár gyereknél több egészséges lenne.

Az évtized influenzajárványát tudhatjuk lassacskán magunk mögött, az NNGYK légúti figyelőszolgálata utoljára 2017-ben jelentett ennyi, a vírushoz köthető fertőzést. Akkor a megbetegedések száma az év 4. hetében (január 23–29. között) 102 ezer esettel tetőzött, az 5. héten 10 százalékkal kevesebben fordultak erre utaló panaszokkal orvoshoz, majd a 6. héten még nagyobb arányban, 30 százalékkal mérséklődött a megbetegedések száma az országban.

Tavaly 60 ezres esetszámmal tetőzött a járvány február közepén az év 6. hetében. Az NNGYK 2025-re vonatkozó jelentése szerint az év 4. hetében 69 900, míg az év 5. hetében 83 600 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, az összes akut légúti fertőzések száma is tízszázalékos emelkedést mutat 322 600 fővel.

Lassan túl leszünk a nehezén

A vírusos megbetegedések intenzitását mutatja, hogy kígyózó sorokat lehet látni egyes patikáknál, főként láz- és fájdalomcsillapítókat, vitaminokat és köptetőt vesznek az emberek, de a hatósági adatok és a virológus szerint is hamarosan változni fog a helyzet. Rusvai Miklós úgy nyilatkozott, hogy nyolc éve nem tapasztalt influenzajárványt élünk meg, de a 2017-es évhez hasonlóan már lassan csökkenésnek indulnak a fertőzőszámok. A hatóság szennyvízalapú epidemiológiai adataiból is erre lehet következtetni, ugyanis a január 5. hetében történt mintavétel alapján az influenzavírus örökítőanyag-koncentrációjában az azt megelőző héthez képest 35 százalékos csökkenést mutattak ki, ebből adódóan várható, hogy a megbetegedések számában is visszaesés lesz.

A szakember szerint 5-7 évente szokott jönni egy nagyobb influenzajárvány. „Az, hogy most egy évet késett, a Covid számlájára írható. A hatóság adataiból kiindulva most még mindig minden harmadik ember beteg” – tette hozzá. A víruskutató ugyanakkor megjegyezte,

nem lett veszélyesebb az influenza, csak a megbetegedések gyakoribbak, a szokásos életkori eloszlással.

Az akut légúti fertőzés miatt kórházba kerültek több mint 40 százalékánál mutatták ki az influenzavírust, amely valamennyi korosztályt érintett.

Rusvai Miklós ugyanakkor elmondta, hogy a kisgyermekek fogékonyabbak a fertőzésre, sok kórokozóval közösségbe kerülésükkor találkoznak először, de

az oltatlan legyengült immunrendszerűek számára okozhat súlyosabb megbetegedést.

Mint korábban is elmondta, az influenzaszezon előtt érdemes kérni az oltást, ami főként a rizikócsoportnak ajánlott, azonban a vírus még a csökkenő esetszámok idején is jelen lesz, így a kismamáknak a magas láz miatti vetélés elkerülésére továbbra is megfontolandónak tartja a vakcinát.

„A nyirkos, ködös, 0–10 fok közötti, szélcsendes időjárás kedvez a vírusoknak. A járványnak az vet véget, ha két hétnél tovább 15 fok fölé emelkedik a levegő hőmérséklete” – mondta Rusvai Miklós. A virológus szerint a tetőzés általában a 7. hét környékén szokott bekövetkezni, amit idén hamarabb értünk el, mivel a hirtelen jött szárazabb levegővel járó lehűlés idején kevésbé terjedt a kórokozó. A megbetegedések száma akkor esik a járványküszöb alá, ha hetente 200 ezernél kevesebbről érkezik jelentés. A szakember szerint a hónap végére csökkenésnek indulhatnak az esetszámok, március végén, április elején szokás szerint magunk mögött tudhatjuk az influenzaszezont. „Május és szeptember között pedig egy járványmentes időszakra számíthatunk” – jegyezte meg a professzor, hozzátéve: sem a Covid, sem az influenza nem tűnik el, de elenyésző esetszámokban lesz jelen.

A koronavírusos megbetegedések felfutása a tanévvel kezdődött és október végén tetőzött, míg az influenzaeredetű fertőzések nagyobb számban decembertől fordulnak elő, az esetszámok megugrása januárra tehető. A virológus arra is kitért, hogy a Sars-Cov-2 az omikron-variánssal, az oltásokkal és a nagyarányú megbetegedésekkel már jellemzően enyhébb panaszokat okoz, az influenzánál a felülfertőzés, így a tüdőgyulladás rizikója magasabb, de gyógyszerrel jól kezelhető. A 60-as években okozott utoljára több olyan halálozást, amelynek hátterében nem az időskorból vagy betegségből eredő immunrendszer gyengesége áll. A 2009-es sertésinfluenza szezonális influenzából esett át olyan mutáción, hogy patogénebb lett.

Van, amitől jobban tartanak a virológusok

„A madárinfluenza jobban aggasztja a virológusokat” – jegyezte meg, hozzátéve:

egyelőre emberről emberre nem képes terjedni, de ez bármikor bekövetkezhet.

Mint beszámoltunk róla, a H5N1 terjedését és mutációját fokozott figyelemmel kísérik a hatóságok, a WHO mellett az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) is, amely már 20 éve egy világjárvány legvalószínűbb okaként említette a kórokozót, azonban amíg az emberek között nem képes fertőzést okozni, nem kell tartani ettől. Vészhelyzet esetére mind az Egyesült Államokban, mind Európában van tartalékkészleten vakcina az egészségügyi, rendvédelmi, honvédségi alkalmazottak oltására – említette a virológus.

Tarol az influenza a gyerekek között

Az NNGYK 5. hétre vonatkozó adatai szerint akut légúti megbetegedések halmozódásáról negyvenhat jelentés érkezett tíz vármegye területéről (Baranya – 6, Győr-Moson-Sopron – 2, Hajdú-Bihar – 2, Komárom-Esztergom – 3, Nógrád – 3, Pest – 1, Somogy – 1, Szabolcs-Szatmár-Bereg – 17, Tolna – 3, Veszprém – 8). A hatóság legutóbbi jelentése szerint a betegek

A járványok 25 óvodát, 20 általános iskolát és egy középiskolát érintettek. Bense Tamás esztergomi gyermekorvos arról számolt be, alig tud olyan óvodáról, ahol egy csoportban 2-3 egészséges gyereknél több van. Az általános iskolások alsó tagozatában pedig az osztályok fele beteg. Rusvai Miklós elmondása szerint mivel az influenzajárvány majd egy évtizede nem produkált ekkora esetszámot, az oltatlan 15 év alattiak fogékonyabbak a megbetegedésre, sőt hosszabb ideig is képesek fertőzni.

Az influenza 2 nap panaszmentes lappangási idő után fejfájással, hőemelkedéssel, lázzal vagy izomfájdalommal, gyengeségérzettel jelentkezik, ezután 4-5 napig lesz fertőzőképes. Ha sem oltás, sem betegség formájában nem találkozott a vírussal, ez akár 2-3 hét is lehet

– részletezte a virológus.

Bense Tamás elárulta, hogy naponta 40-50 igazolást kell a Kréta-rendszerben rögzítenie. Még mindig sok, napi 70-110 esetet kell ellátniuk a rendelőben. Hullámzó, hogy melyik nap vannak többen, ilyenkor gyakran még a rendelési idő után 2-3 órával is dolgoznak a praxisban. „Úgy számolunk, hogy még egy hét, amíg csökkenni kezdenek az esetszámok, utána pedig hat hétbe is telhet, mire véget ér az influenzaszezon” – fogalmazott a doktor. Bár jóval kisebb arányban, de mindezek mellett a HMPV, a Covid és az RSV is okoz megbetegedéseket. Ez utóbbi pozitivitási aránya az NNGYK közlése szerint 2,5 százalék, a gyermekorvos szerint a rendelői tapasztalat is ezt támasztja alá.

Elmondása szerint egyértelműen az influenzás megbetegedések dominálnak, emellett jelen van a norovírus, amely gyomor-bél rendszeri panaszaival a legkisebbeket veszélyezteti a kiszáradás kockázata miatt. A doktor elmondta, hogy a kisgyermekeknél már kórházi infúziópótlás indokolt, ha semmilyen folyadék nem marad meg bennük. Bense Tamás hozzátette: a középfül-, arcüreg-, hörgőgyulladás szövődmény még mindig gyakori, emellett tüdőgyulladás is előfordul. A doktor közlése szerint

akár szívizom-gyulladásos szövődményt is okozhat az influenza,

volt olyan eset, amikor kardiológiai vizsgálatra kellett küldenie egy lábadozó gyereket. A bakteriális felülfertőzések jelentős hányada rövid antibiotikumkúrával jól kezelhető. A gyermekorvos arra is kitért, hogy gyakran az egyik betegségből felépülve újabb fertőzés dönti ágynak a kisebbeket.

Rusvai Miklós arra számít: azzal, hogy idén a lakosság harmada átfertőződött, a következő influenzaszezon jóval alacsonyabb esetszámmal fog lezajlani, és nagyjából 5 évig nem kell ilyen sok megbetegedéssel számolni. Azt illetően, hogyan lehet a fertőzést elkerülni annak, aki nem kapott oltást, a virológus azt mondta:

Hazardírozás a szerencsére bízni, hogy nem kapjuk el az influenzát.

A szakember szerint erre sokkal kevesebb az esélye annak, aki közösségbe jár, tömegközlekedési eszközzel közlekedik. Az erőnlét fenntartásában segíthet a sportolás, az immunerősítés, az egészséges étrend, gyümölcs- és zöldségfogyasztás, D- és C-vitamin-pótlás. A higiéniai szabályok betartása mellett a zsúfolt helyeken az FFP2-es maszkhasználat még nyújthat némi védelmet – jegyezte meg a szakember. Úgy tűnik, a magyar emberek inkább beárazzák magukat azzal, hogy sokan nem kérik az influenza elleni oltást.

Ezt támasztja alá az NNGYK közlése is, miszerint már a 2023/2024-es szezonban jóval kevesebb influenza elleni oltást adtak be itthon, mint az ezt megelőző 14 év szezonjaiban. E szerint a 2023 októberében rendelkezésre álló 949 ezer adag vakcinából összesen 594 465 adagot adtak be térítésmentesen, 74 százalékban 60 év felettieknek.

(Borítókép: ArtmannWitte / Getty Images)

Rovatok