Lázár János keddi, soproni sajtótájékoztatóján bejelentette: „Tegnapi napon a miniszterelnök úgy döntött, hogy a Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati kérdést az Építési és Közlekedési Minisztérium felelősségi körébe utalja”. Az építési és közlekedési miniszter rögtön meghatározta az első lépést.
Lázár János – miután közölte, hogy Orbán Viktor kormányfő az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hatáskörébe utalta a rákosrendezői területtel összefüggő ügyeket – hangsúlyozta: „Az első lépés a MÁV-os területek kijelölése, és ezzel párhuzamosan a főváros oldaláról 330 ezer köbméternyi szemétnek az elszállítása. Erre az arab befektető azt mondta, hogy 25 milliárd forintig ezt a tevékenységet elvégzi. A főváros belép a külföldi befektető helyre, azonnal meg kell kezdje a szemét elszállítását, 25 milliárd forintig vállalva ennek a finanszírozását.”
Mi minden szükséges adminisztratív, jogtechnikai segítséget a hulladék elszállításához megadunk. Ami egészen biztos, hogy amikor a tulajdonjogát a fővárosnak bejegyzik, másnap reggel a főpolgármesternek meg kell kezdenie a szemét elszállítását
– szögezte le Lázár János.
A miniszter hangsúlyozta: „Minden további együttműködés és minden további fejlesztés annak a feltételével valósulhat csak meg, hogy a főváros a szemetet elviszi. A szemét a fővárosiaké, végre a főpolgármester takarítsa el a szemetet, és ha kell, akkor vegye igénybe a fővárosiak segítségét ehhez”.
Karácsony Gergely Facebook-oldalán úgy vélekedett: „Ahogy az várható volt, beindult a kormányzati úthenger Rákosrendező ügyében, propagandástul, kormányostul, fideszestül. Pont úgy beszélnek összevissza, mint amikor azt magyarázták, nincs is Budapestnek elővásárlási joga. Nos van, élünk is vele, hogy Rákosrendező ne az arab befektetőket és a kormányközeli oligarchákat, hanem a város jövőjét szolgálja.”
A főpolgármester Rákosrendezőt a város szégyenének nevezte, hozzátéve: „Azért az, mert a tulajdonos magyar állam évtizedekig nem volt gondos gazdája a területnek. Nemcsak eltűrte az illegális hulladéklerakást, de maga is aktívan részt vett ebben: a Budapest Sportcsarnok építési hulladéka vagy éppen vasúti talpfák mind-mind ott végezték. Amint Budapest birtokba lép, megkezdi ennek az áldatlan helyzetnek a felszámolását. Ha valaki, akkor a BKM képes erre. Most szólok, ez sem fog menni egyik napról a másikra, de az állammal szemben mi neki fogunk állni, tesszük a dolgunkat.”
Örömmel vettem a bejelentést, hogy a kormány kijelölte Lázár János miniszter urat a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatok kormányzati felelősének. Azt már kevésbé szemlélem örömmel, hogy miniszter úr láthatóan nem olvasta el az adásvételi szerződést. Minden kormányzati nyilatkozattal szemben a magyar állam úgy adta el a területet az arab befektetőnek, hogy a vevő nem vállalt kötelezettséget a terület megtisztítására. Az adásvételi szerződés V. 4. pontja szerint a magyar államnak és a vevőnek, immár a Fővárosi Önkormányzat cégének külön megállapodást kell majd kötnie a környezeti károk és a hulladékok kezelésének és a költségek viselésének kérdésében
– hangsúlyozta Karácsony Gergely, jelezve, hogy ők készen állnak, „a kommunális hulladék elszállítását a Budapesti Közművek azonnal megkezdi, amint birtokba lép. A kormányzat viszont ne akarja Budapest nyakába varrni az állam és a MÁV szemetét. A Budapest Sportcsarnok építési törmelékét és a MÁV hulladékait az államnak kell elszállítania. A BKM természetesen erre is kész, de a számlát a hulladék lerakójának kell állnia”.
A főpolgármester szerint: „Lázár miniszter úr elsősorban a fővárosnak szeret feladatokat adni, igazán kedves, de az adásvételi szerződés egyértelmű: kötelezi a kormányt és Budapestet is. A kormányt egyebek mellett a vevő által a projekt sikeréhez kért jogszabályok módosítására, illetve 800 millió euró értékű közlekedésfejlesztés megvalósítására. Gondolom, miközben miniszter úr Budapestnek oszt feladatot, a sajátját is elvégzi. Újra mondom: ilyen léptékű beruházás nem valósítható meg máshogy, csak partnerséggel, igen, kell hozzá a kormány is. Budapesten nem fog múlni, a kormánynak pedig csak ahhoz a nyilvánvaló igazsághoz kell tartania magát: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is. Rajtam nem múlik, kezdjük a tárgyalásokat mihamarabb.”
A Rákosrendező-ügyet a mini-Dubaj-projekttől kezdve az elővásárlási jogon át a fővárosi tervekig itt foglaltuk össze.