Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter egy év után visszatért a Partizánba, és viharos interjút adott

2025. február 11., kedd 20:22

Vitáktól hangos interjút adott Magyar Péter Gulyás Mártonnak, a Partizán műsorvezetőjének kedd este. A Tisza Párt elnöke elmondta, egyelőre nem tudja, ki lesz a pártja miniszterelnök-jelöltje. Azzal kapcsolatban, hogy neki vannak-e ilyen ambíciói, elmondta, nincsenek, „de készen áll a szerepre”, ha felkérik rá. Szerinte köré nem épül személyi kultusz, ez csupán egycsatornás kommunikáció.

„Szerintem ez viccnek is rossz!” − így reagált egy éve Magyar Péter Gulyás Mártonnak arra a kérdésére, hogy tervez-e politikai karriert a jövőben. Most, egy évvel később mégis a magyar politikai élet legnagyobb ellenzéki pártjának vezetőjeként állt kamera elé, ismételten a Partizánban.

Magyar Péter elmondta, olyan szintű összefogás van jelenleg, amit már régóta láttak Magyarországon, egy pozitív, reményteli várakozást lát, hogy olyan országot építhetnek, amilyet „az őseink megálmodtak”. Ha az unokáink azt tudják mondani, hogy megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, akkor megérte − vélekedett. A Tisza Párt elnöke több kérdést is arrogánsnak minősített, és néhány témáról, például a jelöltállításról nem szólt részletesen.

Magyar Péter az interjúban az alábbi témákról beszélt:

Gulyás Márton az interjú alatt többször is rákérdezett a Tisza Párt elnökénél szakpolitikai kérdésekre, illetve hogy az általa megfogalmazott állításokat tudja-e bizonyítékokkal alátámasztani, azonban ezen kérdések mindannyiszor vitába fordultak át.

(Borítókép: Partizán)

Rovatok