Index Vakbarát Hírportál

Sulyok Tamást meggyőzték arról, hogy továbbra is nyugodtan alhatunk

2025. február 11., kedd 21:22

Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelemmel kapcsolatban Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Szegeden újságíróknak, a magyar-román és a magyar-szerb határon tett látogatása után.

Sulyok Tamás államfő kijelentette, meggyőzték arról, hogy továbbra is nyugodtan alhatnak a magyarok, mivel a határokat „felkészült emberek professzionális eszközökkel védik” – írja az MTI.

Kiemelte, hogy az alkotmány oldaláról közelítve rendkívül fontos az, hogy az állam területére belépő személyek fölött kontrollt tudjanak gyakorolni. A rendőrök és a határvadászok, akik ellátják ezt a feladatot, az alkotmányos rendet képviselik nap mint nap áldozatos munkájukkal.

Az államfőnek a rendőri vezetők beszámoltak arról, hogy Románia schengeni csatalakozását követően átszervezték a nagylaki határrendészeti kirendeltséget. Az állomány egy része mélységi ellenőrzési feladatokat lát el, részben a román társszervekkel együttműködve, amelyekkel példaértékű az együttműködés. Másik részük a szegedi határrendészeti kirendeltség tevékenységét segíti, illetve más területeken vesz részt a rendőrség munkájában.

Szécsényi Gábor alezredes, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője Röszkén az államfőnek elmondta, a 61 kilométeres Csongrád-Csanád vármegyei magyar-szerb határszakasz védelmét a kirendeltség mintegy háromszáz fős állománya mellett a készenléti rendőrség és a főkapitányság más egységei, valamint a határvadász századok biztosítják, munkájukat segítik a polgárőrök és mezőőrök, valamint osztrák és török rendőrök is.

A határvédelmet erősítik a stabil hőkamerák, melyek látótávolsága 8-10 kilométer, az ideiglenes biztonsági határzárhoz a megyében telepített több mint kétszáz kamerából álló rendszer, vadkamerák, mobil hőkamerák, drónos egységek és a Tisza határszakaszán pedig járőrhajók.

A köztársasági elnök kérdésére, hogy lehet-e a határátkelés gyorsaságán javítani, Balogh János országos rendőrfőkapitány elmondta, a humán erőforrás biztosítása érdekében más megyei rendőr-főkapitányságok állományából, illetve a készenléti rendőrségtől vezényeltek Röszkére szakembereket.

A két éve indult határvadászprogram is lehetővé tette a korábban a zöldhatár védelmét ellátó hivatásos állományból az útlevélkezelők számának bővítését. Az utóbbi időszakban pedig több határvadász is kapott ilyen képzést. A román határon felszabaduló képességek is komoly segítséget jelentenek majd, különösen a frekventált időszakokban – közölte az altábornagy.

Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, a szerb hatóságokkal jó a viszony, ezért dolgoznak azon, hogy bevezessék a kisebb átkelőhelyeken már működő egymegállásos ellenőrzést. A belépő utasok okmányait a magyar, a kilépőkét a szerb oldalon lehetne kezelni. Így nem kellene új átkelőhelyet építeni, hanem a meglévő infrastruktúrát lehetne hatékonyabban kihasználni. Mint mondta, Magyarország már készen áll erre, és a szerb hatóságok is kifejezték szándékukat.

Rovatok