Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Libanon stabilitása a közel-keleti béke szempontjából kulcsfontosságú, aminek elérésére most jó esély nyílik, ehhez pedig Magyarország is meg fogja adni a szükséges támogatásokat.
A közel-keleti béke szempontjából kulcskérdés Libanon stabilitása, a libanoni embereknek most komoly esélyük van arra, hogy hosszú távon visszakaphassák a nyugodt, békés élethez való jogukat – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter azt írta: ehhez a tűzszüneti megállapodás meghosszabbítása szükséges, amit Magyarország határozottan támogat, valamint az ENSZ békefenntartóinak jelenléte kell, amiben Magyarország 16 katonával vesz részt, továbbá a libanoni hadsereg megerősítését is igényli, amihez a magyar kormány az Európai Békekereten keresztüli pluszbefizetéssel járul hozzá.
Hozzátette, ehhez a keresztény közösségek megerősítése is kell, aminek érdekében idén hét fejlesztési programhoz ad a kormány támogatást a Hungary Helps Programon keresztül. Közölte: kedden Bejrútban a közel-keleti stabilitáshoz való magyar hozzájárulásról és a magyar–libanoni kapcsolatok fejlesztéséről egyeztetnek.