Tóth Tamás korábban beperelte az egyházi pedofilügyeket felderítő Válasz Online-t, miután lemondott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkári pozíciójáról a portálon megjelent hírek miatt. Néhány héttel ezelőtt azonban visszalépett a pertől, sőt mi több: interjút adott a lapnak, amelyben beszélt a katolikus egyházon belüli meleglobbiról, a gyermekvédelemről és az állam és egyház összefonódásáról.
Tavaly szeptemberben kiderült, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, amelyekről felvételeket is készített, ezek a felvételek pedig bejárták az internet egyes részeit.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a történtek után azonnal felfüggesztette Bese Gergőt a papi szolgálatai alól, és a kormány is kihátrált az atya mögül – aki megszentelte a Karmelita kolostort, a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztőségét –, az Orbán Viktorral közös képei pedig azonnal eltűntek a közösségi oldalakról. Bese Gergő azt állította, hogy rászedték, a pap testvére szerint azonban már másfél éve zsarolta a Fidesz a felvételekkel Bese Gergőt.
A Válasz Online ezután kezdte el feltárni az ügyet, a lap pedig további pedofilbotrányokra bukkant, amelyek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye aktív, laicizált vagy felfüggesztett papjairól szólnak. A cikk megjelenése után a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Bábel Balázsfeltárt egy újabb egyházi szexbotrányt, és elárulta, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárának, Tóth Tamásnak a felelősségét vizsgálják, aki állítólag megpróbálta eltussolni a nemrég kirobbant pedofilügyeket, illetve Bábel Balázs helyett úgy válaszolt portáloknak, hogy az érsek nem is tudott ezekről.
Tóth Tamás a botrányok után felajánlotta lemondását tavaly októberben – amit a püspök el is fogadott –, majd beperelte az őt leleplező Válasz Online-t és még számos másik lapot. Azonban néhány héttel ezelőtt az egykori MKPK-titkár visszalépett a perektől, sőt mi több: interjút adott a Válasz Online-nak.
Pap vagyok, nem katona. A békés megoldásokat keresem, nem kenyerem a háborúskodás
– magyarázta Tóth Tamás, hogy miért lépett vissza a pertől, aki elmondta, hogy az ő célja az volt, hogy „megteremtse a párbeszéd lehetőségét”, és lényegében minden újsággal sikerült is megegyeznie.
Azt azonban hangsúlyozta Tóth Tamás, hogy sosem volt bűnpártoló, és nem akart senkit kimenteni a felelősségre vonás alól, majd azt is megjegyezte, hogy szerinte a Válasz Online cikke csak a kezdet volt, amit más portálok felhangosítottak és bulvárosítottak.
A gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések mélyen megráznak és elszomorítanak. Ami pedig velem kapcsolatban megjelent a sajtóban, jórészt konfabuláció, félreértések tömkelege
– fejtette ki.
Tóth Tamás ezen túl az interjúban elmondta, hogy:
A volt püspöki titkár jelenleg a Pázmány Péter katolikus Egyetem munkatársa, ami nem meglepő, hiszen Tóth Tamás 2004 óta jelen van a tudományos világban egyháztörténészként. Az egyetem viszont most kap az államtól egy új campust 250 milliárd forintért, ami felveti az állam és az egyház gazdasági összefonódásának kérdését. A G7 gazdasági portál kimutatása szerint az, hogy az egyházak bevételeinek kétharmada a kormányzattól jön.
A Pázmány tanáraként nyilván rengeteg érvem van az egyetem és az új campus mellett, itt aztán biztosan igaz, hogy van igény arra, amit ez az intézmény kínál – az informatikát és az élettudományokat ötvöző bionikai karra ez nemzetközi szinten igaz, ahogy szerintem a bölcsészkarban is rengeteg potenciál van
– reagálta a felvetésre Tóth Tamás.
Az egykori püspöki titkár kifejtette, hogy történészként pontosan tudja, hogy Magyarországon az önerőből való építkezésnek nincs valódi tradíciója, ugyanis az államiságunk kezdete óta egy kegyúri rendszerben élünk, vagyis mindig az aktuális kegyúr feladata volt, hogy templomot építsen, így-úgy segítse a közösségek működését.
Tény továbbá, hogy a 2010-es váltás után a hívek elsöprő többségének szimpatikus volt az új kormányzattal kialakuló partneri együttműködés, és sokan azt hiszik, 15 év után sem változott semmi. Pedig de: járva a közösségeinket, beszélgetve a pap testvéreimmel egyre nyilvánvalóbb, hogy a politikához való viszony igenis színesedik. Kár tagadni, hogy a budai, pesti és nagyvárosi plébániákon nem ritkák a különféle kritikus hangok
– tette hozzá.
Tóth Tamás Veres Andrást idézve kifejtette, hogy nagyon jó, hogy megújultak a szent tereink, az is remek, hogy mindez állami segítséggel történt, viszont nem sokat ér az egész, ha közben a templomok egy része kiürül.
Nekünk változatlanul Krisztust kell hirdetnünk egy nagyon gyorsan változó világban. Talán mi, papok sem vagyunk mindig eléggé alkalmasak a váratlan változások lekövetésére. Lehetséges az is, hogy többünket elkényelmesített az állammal való együttműködés. Talán a politikusaink sem mindig eléggé hitelesek, nyilván a szexuális visszaélési ügyekre sincsenek azonnali és tökéletes válaszaink, de egy biztos: helyzet van, és minden dráma egyben lehetőség
– zárta a beszélgetést Tóth Tamás.