Elítéltek egy 45 éves férfit, aki erőszakos volt egy budapesti, hajnalban közlekedő villamoson. A Budapesti XI. és XXII. kerületi Ügyészség indítványára öt év fegyházbüntetésre ítélték.
Gyorsított eljárásban öt év fegyházbüntetésre ítélték a férfit, aki erőszakosan viselkedett, és berúgta a villamos ajtóüvegét még 2024. december 27-én.
A férfi a 6-os villamoson, mikor az a XI. kerületi Irinyi József utcán haladt, kétszer belerúgott a bal első ajtóba, hogy azt a villamos vezetője nyissa ki, szabálytalanul a megállók között – olvasható az ügyészség honlapján.
A vádlott eközben trágár hangnemben kiabált és fenyegetőzött a villamos vezetőjének, aki a Budafoki út – Karinthy Frigyes úti megállóban szabályszerűen kinyitotta az ajtókat, ám a férfi nem szállt le, hanem belerúgott a villamos ajtajába, ami így kipúposodott. A férfi ezután a kezével lökte ki az üvegtáblát a helyéről, leszállás után pedig még egy szelektív hulladékgyűjtőt is felrúgott az utcán.
A vádlott közel 200 ezer forint kárt okozott, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérlete, valamint rongálás és garázdaság vétségének vádjával állították gyorsított eljárásban bíróság elé.
A férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki mint erőszakos többszörös visszaesőt, és őt halmazati büntetésként 5 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlott – aki letartóztatásban maradt – és védője fellebbezett.
Az esetről videó is készült, amit az ügyészség oldalán lehet megtekinteni.