Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő a napokban beismerte bűnösségét az augusztusi, Budapest belvárosában történt verekedési ügyével kapcsolatban. Az ügyészség szerint a politikus puszta kézzel bántalmazott egy nőt.
Győrffy Balázst az augusztus 23-án, hajnalban, Budapest belvárosában történt verekedés miatt hallgatták ki még decemberben. A nyári estén a volt fideszes politikus eltörte egy nő orrcsontját, és két másik embert is bántalmazott.
A volt fideszes EP-képviselő az augusztusi nőverési ügyével kapcsolatban decemberben még megtagadta a vallomástételt, most viszont beismerte bűnösségét, és érdemi vallomást tett. A 24.hu értesülése szerint a súlyos testi sértéssel és kétrendbeli könnyű testi sértéssel gyanúsított volt politikus mindhárom áldozat bántalmazását elismerte.
„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben” – közölte a lappal Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.
Sajtóhírek szerint Győrffy a Lánchíd közelében lévő egyik szórakozóhelyen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Ezt követően verekedés alakult ki. Az eset után azonnal kizárták a Fideszből az EP-képviselőt, valamint lemondott EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is.