Szerdán napos és borult tájakra egyaránt számíthatunk, délnyugatról indulva az ország több táján is kialakulhat vegyes halmazállapotú csapadék, havazásra és ónos esőre is számíthatunk. Hideg- és melegfronti tünetek egyaránt jelentkezhetnek, miközben a közlekedőknek is fokozottan oda kell figyelni a csúszós utak veszélye miatt.
Szerdán általában borult lesz az ég, keleten azonban fátyolfelhős vagy derült idővel indul a nap, majd estére ott is nagyrészt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet – közölte időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.
A nap folyamán nyugat, délnyugat felől terjeszkedik a csapadéksáv, és az ország délnyugati felén több helyen is előfordul vegyes halmazállapotú csapadék – a csapadékzóna északi részén havazás, déli részén eső, főként délelőtt és estefelé még havas eső, ónos eső is előfordul. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és 8 fok között alakul, az északkeleti részeken lesz a melegebb idő.
Szerda estig a Kárpát-medence fölé már nedvesebb léghullámok érkeznek, ami miatt mindenhol megnövekszik a felhőzet, és vegyes csapadékra is számítani lehet. Szerdára elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt
vármegyékre, valamint másodfokú, narancssárga figyelmeztetés lépett életbe
vármegyék területén.
Szerdán északkeleten hidegfronti, máshol melegfronti tünetekre számíthatunk, fejfájást, magas vérnyomást, álmatlanságot és fáradtságot tapasztalhatunk. Délnyugaton az ónos eső miatt csúszósak lehetnek az útszakaszok, a délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, amely csökkentheti a járművek menetstabilitását.
Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen előfordulhat vegyes csapadék. Az Északi-középhegységben és környékén döntően havazásra, délebbre havas esőre, a délnyugati, nyugati országrészben esőre, záporra van kilátás. Reggel, kora délelőtt az átmeneti zónában néhol ónos eső is lehet.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!