Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az orvos, aki korábban sóoldatot adott be vakcina helyett a betegeinek

2025. február 12., szerda 19:51

Meghalt Csoboth Johanna orvos, aki ellen még 2022-ben indult nyomozás, mert vakcina helyett sóoldatot adott be betegeinek a koronavírus-járvány ideje alatt. A doktornő 72 évet élt.

Vasárnap a kalocsai kórházban meghalt a doktornő, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy oltási igazolásokkal üzletelt és Covid-oltás helyett sóoldatot adott be a pácienseinek.

Az orvost Jánoshalmán búcsúztatják, majd végakaratának megfelelően Erdélyben, a család kriptájába helyezik szerettei mellé – számolt be a Bács-Kiskun vármegyei hírportál

Mint írták, Csoboth Johanna évtizedekig praktizált háziorvosként a felső-bácskai kisvárosban, és nyugdíjba vonulása után is dolgozott. A jánoshalmi doktornő közösségi oldalát elárasztották a részvétnyilvánítások, személyes üzenetek.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság még 2022-ben indított nyomozást – őrizetbe vétel mellett – a jánoshalmi doktornő és társai ellen, akiket védettségi igazolással való visszaéléssel, valamint vesztegetés elfogadásával gyanúsított a rendőrség.

2024 szeptemberében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a háziorvosra, aki a vádirat szerint pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta a Covid elleni védőoltás felvételét. Lebukásához egyik páciensének elszólása, valamint a rendőrség gyanúja vezetett.

Rovatok