Február első hetében, nappalos szolgálata után hazatért családjához Hanczik Tibor mezőkovácsházi mentőtechnikus. Az életmentő azt hitte, hogy aznapra letehette a lantot, az események azonban drámai fordulatot vettek. A történtekről a Országos Mentőszolgálat számolt be a közösségi médiában.
Az Országos Mentőszolgálat szerdán a Facebook-oldalán írta meg, hogy munkából hazatérve mentette meg egyik bajtársuk a szomszédját. Mint írták, lefekvéshez készülődve kollégájuk erős füst szagot érzett, ami a fűtési szezonban nem is lenne szokatlan, de ösztönei mégsem hagyták nyugodni, ezért felöltözött és az utcára sietett, majd észrevette, hogy néhány házzal arrébb, egy melléképületben hatalmas lángok csaptak fel.
A mentőtechnikus azonnal cselekedett, szólt az utcabelieknek, és értesítette tűzoltókat és a mentőket, miközben a tűz irányába rohant. Tudta, hogy az épületben ketten élnek, azonban a lakókat nem látta sehol.
A szomszédság ismerte bajtársunkat, így pontosan követték utasításait. Bajtársunk a spontán alakult mentőcsapat segítségével biztosította a környéket, a közvetlen szomszédban élő idős hölgyet biztonságba helyezte, majd még éppen időben, a terjedő tűz elől két teli gázpalackot is sikerült kimentenie, megakadályozva egy esetleges robbanást
– írták.
A beszámoló szerint ezt követően hallotta meg az égő épületből kiszűrődő hangokat, ahova bár bemenni nem tudott, de próbálta a bent lévő sérültet kifelé irányítani. Eközben a Katasztrófavédelem munkatársai is megérkeztek, akiknek az életmentő, már konkrét információkat tudott adni a bent lévő sérült helyzetéről, így őt a tűzoltók rövidesen ki is tudták menteni.
„Hanczik bajtárs rögtön megkezdte a sérült ellátását, amit helyszínre érkező mentőegység emelt szinten folytatott. Hanczik Tibor hősies helytállásának és a mentésben résztvevőknek köszönhetően a kimentett sérültet végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Az épület másik lakója nagyon súlyos sérüléseket szenvedett a tűzben, bajtársaink már nem tudták megmenteni életét. Családjának őszinte részvétünk!” – áll a bejegyzésben.