Egy nap alatt azonosították a rendőrök a bombával fenyegetőző 13 éves fiút, a gyerek viccnek szánta a tápiószelei általános iskolának küldött e-mailt, amiben bomba robbantásával fenyegetőzött.
„Viccből csináltam, nem gondoltam, hogy elhiszik” – mondta a meghallgatásán az a 13 éves tápiószelei gyerek, aki hétfő reggel bomba robbantásával fenyegetőző levelet küldött a település általános iskolájának e-mail-címére.
Az iskola dolgozói a levél láttán azonnal értesítették a rendőrséget, a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen, közveszéllyel fenyegetés miatt büntetőeljárást indított.
Információk szerint a fiú hallott arról, hogy korábban ilyen leveleket írtak iskoláknak, és mindezek mellett mivel nem jó tanuló, nem is szeret suliba járni.
A nyomozók alig 24 órán belül azonosították az iskola 4. osztályos tanulóját, aki a fenyegetést küldte. A 13 éves fiút február 11-én meghallgatták, aki elismerte, hogy ő írta és küldte a levelet.
Mint megírtuk, január végén több száz magyar iskola kapott bombafenyegetést, azóta pedig egyre nő a hasonló levelek száma. Február elején egy 11 éves gyermek a matematikadolgozatot szerette volna elkerülni, emiatt küldött fenyegető levelet a sajószentpéteri általános iskolának. Egy vésztői általános iskolában is kapott az alkalmon egy fiatal diák, aki pedig egy szabad pénteki napot szeretett volna elérni, a gyerek ellen büntetőeljárás indult.