Index Vakbarát Hírportál

Az iskolájában üzletelt kábítószerrel egy 18 éves fiú Érden

2025. február 13., csütörtök 13:02

Egy érdi iskolában fogták el a rendőrök azt a 18 éves diákot, aki évek óta üzletelt kábítószerrel a környéken. Nem csak terjesztette, fogyasztotta is a drogot.

Az Érdi Rendőrkapitányság tavaly ősszel indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, akkor még ismeretlen tettes ellen – írja a Police.hu.

Az eljárásban a nyomozók tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és elemeztek, amelyek alapján egy helyi lakosra, R. Richárdra terelődött a gyanú. A nyomozók a 18 éves fiatalt a napokban egy érdi technikumban fogták el és állították elő a városi rendőrkapitányságra.

A gyanú szerint az érettségi előtt álló fiú 2017 óta több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik 3-4 ezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért. A rendőrök nem először tartottak házkutatást a dílernél. A lakásban 2024 októberében és idén februárban is droggyanús anyagokat és az azok porciózásához használatos eszközöket, illetve nagyobb összegű pénzt találtak, amit lefoglaltak. R. Richárd nem csupán árulta, fogyasztotta is a szereket, amit a vele szemben alkalmazott drogteszt is alátámasztott.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a 18 éves R. Richárdot kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság is elrendelt.

Rovatok