Egy szerkesztőségünk birtokába jutott információ szerint Magyar Péter 2023-ban egy napon a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan részvényeket, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akciónak köszönhetően az értéke jelentősen megnő. Forrásunk szerint a Tisza Párt vezetője jelentős bevételre tett szert az ügylettel.
Novemberben kezdődött a nagy hangfelvétel-sorozat, amelyeken Magyar Péter hallható különböző személyek társaságában és változó témákkal kapcsolatban. Az egyik ilyen felvételen Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi párja arról beszél röviden, hogy a Tisza Párt vezetője 90 millió forintnyi részvénnyel rendelkezik, amit olyan tőzsdei információk segítségével keresett, amelyekről „nem kellett volna tudnia”.
Sajtóinformációk szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) érdeklődését is felkeltette a hangfelvétel, ezért bennfentes kereskedelem ügyében kezdett vizsgálódni.
A részvényvásárlásokkal kapcsolatban Magyar Péter kínos kérdéseket kapott a Partizánban adott minapi interjújában, de most a szerkesztőségünk birtokába is részletes információk jutottak el. Még 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát.
Ugyanezen a napon délután 3 órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket. A rá következő hétfőn,
tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert.
A forrásunk kihangsúlyozta, hogy ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának a felügyelőbizottsági tagja volt.
Olyan pénzügyi eszközökkel folytatott ügylet, amelyet egy személy saját vagy harmadik fél számára előnyszerzés céljából bennfentes információ felhasználásával folytat. A bennfentes információ olyan pontos információ, amely nem nyilvános, és pénzügyi eszközök egy vagy több kibocsátójával kapcsolatos, nyilvánosságra hozatala pedig valószínűleg jelentős hatást gyakorolna az árakra.
„A Magyar Nemzeti Bank az Opus-részvények kapcsán azonban több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Az ügyben erre a hétre Vogel Evelint is tanúként beidézték” – írta a forrásunk, aki szerint két kérdés is felvetődik az ügyben.
Miután ismét napirendre került a nyilvánosságban a bennfentes kereskedelem gyanúja a Tisza Párt vezetőjénél, Magyar Péter a Facebook-oldalán tagadta a vádakat, kijelentve, hogy rágalmazás miatt feljelent mindenkit, aki akár csak sejteti vele kapcsolatban a bűncselekmény elkövetését.
Akkor, hogy a propagandistáknak és a valódi újságíróknak is világos legyen: soha nem követtem el tőzsdei bennfentes kereskedést. Aki ennek az ellenkezőjét állítja vagy sejteti, annak rágalmazás miatt a törvény előtt kell felelnie
– kezdte a bejegyzését Magyar Péter, aki elárulta, hogy az első részvényeit 2008-ban vásárolta, de azóta számos értékpapír volt a birtokában hol kevesebb, hol hosszabb ideig, amelyekből „sosem voltak kiemelkedő eredményei”.
Emlékei szerint az elmúlt három évben „jellemzően virtuális veszteségei voltak a részvényein”, ami szerinte „nem kifejezetten a bennfentes kereskedésre jellemző”.
„Ha a sajtó munkatársai valódi bennfentes kereskedelemre kíváncsiak, akkor javaslom, hogy a Karmelita Palota és az Orbán-janicsárok, vagy éppen a propagandisták környezetében vizsgálódjanak” – írta Magyar Péter, aki reményét fejezte ki, hogy 2025-ben sikeresebb évet zár a tőzsdén.
Információink szerint az ügyben hivatalos eljárás folyik.