Ökológusok és vízügyi szakemberek emelték fel a hangjukat és a lapátot a Duna–Tisza közi homokhátság elsivatagosodásának megállítása érdekében. A kormányzat a természeti katasztrófa közeledtét érzékeli ugyan, de a helyzet kezelését szolgáló vízgazdálkodási lépései zsákutcába vezetnek – legalábbis a Vízválasztó konferencia egyes hozzáértő résztvevői szerint.
Nem kevesebb mint öt doktori fokozattal rendelkező szakember ragadta meg a lapát nyelét, hogy Újhartyán határában, az U1-es belvízvédelmi csatornába földet lapátoljon. Akciójuk kétségbeesett jelzésként is értelmezhető, mely azonban még mindig nem érte el a közvélemény ingerküszöbét.
Pedig baj van. Nagy baj van. Ha az 1961 és 2010 közötti időszak magyar átlagát tekintjük viszonyítási alapnak, Magyarország közel kétszer olyan sokat melegedett, mint a világátlag. Erre hívta fel a figyelmet Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének (IPCC) alelnöke. Bár a nagyvárosokban élők még nem, vagy csak az élelmiszerárakon keresztül érzékelik a mezőgazdasági krízist, a Duna–Tisza közi homokhátságon már most ökológiai katasztrófáról beszélnek. Az ország ezen területe rohamléptekben aszályosodik, az említett vidék jelenleg már félsivatagi területnek tekinthető. Az esetre nyáron egy Budapestre tartó tevekaravánnal is igyekeztek ráirányítani a figyelmet.
Januárban a Zöld Gerillák aktivistái deszkákkal reteszeltek el egy zsilipet Dabas mellett, néhány napja pedig egy úgynevezett földfenékküszöböt lapátoltak a vízelvezető csatornába. Ez utóbbi munkavégzésben részt vett Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke is, aki lapunkat biztosította arról, hogy akciójukat az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF) jóváhagyta, és a helyi nemzeti park is egyetértett vele. Az OVF munkatársának korábbi nyilatkozata – mely szerint nem a helyi, hanem a térségi vízgazdálkodás szempontjait kell érvényesíteniük – arra világít rá, hogy megindult a vetélkedés a víz megtartásáért, amiből egyre kevesebb van.
Az Újhartyán melletti akcióval az volt a céljuk, hogy a hiányzó vízmennyiséget lokálisan megtartsák, egyszersmind felhívják a figyelmet az elmúlt évtizedek elhibázott vízgazdálkodási politikájára.
Több ezer kilométer vízelvezető árok szabdalja a földterületeket szerte az országban, ezzel ellehetetlenítve a vízmegtartást a talaj mélyebb rétegeiben.
Szakmai szinten már megindult a szemléletváltás; az Országos Vízügyi Főigazgatóságánál már felismerték, hogy az időszakosan megjelenő többletvizet meg kell tartani, annak helyet kell találni, elsősorban az egykori árterekben. Az agrártárca és az energiaügyi minisztérium alá tartozó vízügy részvételével megalakult egy tárcaközi bizottság, ami üdvözlendő. A baj az, hogy egyelőre olyan javaslatokat fogalmaztak meg ott is, melyek nem jelentenek megoldást
– mondta az Indexnek Keresztes, hozzátéve: ilyen zsákutcás ötlet a Homokhátságra tervezett, 1800 milliárdos összeget felemésztő beruházás, amelyre soha nem lesz pénz. Az ipari szemléletű megoldások általánosan nemcsak finanszírozhatatlanok, de nem is jelentenek megoldást. Sokkal inkább a természetes, gravitációs megoldásra volna szükség, azaz az időszakos többletvizek szabályozott, oldalirányú kivezetésére, amire kész koncepciók vannak. A Tisza-völgy ökológiai vízpótlásának rendszerét pl. mérnöki, térinformatikai eszközökkel pontosan lemodellezte Koncsos László professzor.
Azt várják, hogy a tájhasználatot alakítsák át úgy, hogy a gazdálkodók visszatartsák az árvizeket és belvizeket a földjeiken, ezért pedig kapjanak pénzbeli kifizetést. Már megvan erre vonatkozóan a szakmai javaslat, csakhogy
a kormányzat még mindig különböző grandiózus csatornaépítéseket meg szivattyús vízpótlást erőltetne. Részükről a legfontosabb ígéret az öntözés biztosíthatósága. Az agrártárca nem hajlandó belátni, hogy az öntözés a félsivatagos területeken már nem reális alternatíva.
V. Németh Zsolt, az EM államtitkára a tárcaközi egyeztetés után arról beszélt, hogy a többéves rekonstrukciós program első ütemében 300 kilométernyi csatornakapacitás bővítése, 133 vízműtárgy, 7 szivattyútelep és 7 őrtelep építése és korszerűsítése szerepel.
A Vízválasztó nevű civil szakmai tömörülés a tárcaközi egyeztetést üdvözlő nyilatkozatában viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a párolgási kereslet folytán a klimatikus csapadékhiány évente 300-400 milliméter, ami a Homokhátság területén 3-4 milliárd köbméter víz, az Alföld egészére vetítve 15-20 milliárd köbméter víz évente. A talajvízszint trendszerű csökkenése azt mutatja, hogy minden évben Balatonnyi mennyiségű vízzel lesz kevesebb az alföldi talajvízkészlet.
A Homokhátságon már több mint 5 métert csökkent a talajvíz, a Nyírség mellett itt a legnagyobb a baj. Amennyiben a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor le lehet mondani a mezőgazdasági termelésről.
A terület vízmegtartásához hely kell, ami megváltozó tájhasználatot feltételez. Szembe kell nézni tehát a gazdálkodás helyi szerkezetének megváltozásával is. Ez csak úgy képzelhető el, ha ebben a kormányzat érdekeltté teszi a gazdákat. A munka azonban még alig indult el.
(Borítókép: Balázs Zsolt)