A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapján jelent meg Mező Gábor író, a kommunista félmúlt kutatójának bejegyzése A hálózat című Facebook-oldalán, amelyben arról ír, hogy „meg kell őrizni ötvenhatot annak, ami: legszentebb, legszebb, legreménytelenebb szabadságharcunknak, amikor egy látszólag görnyedt, félig agyonvert nemzet felállt a földről, és példát mutatott a világnak”.

A szerző szerint „a mi dolgunk az, hogy elérjük, több erkölcsi hulláról, több kommunistáról, több Szabó Ervinről, Göncz Árpádról vagy Janikovszky Éváról itt ne legyen elnevezve semmi sem. Ha kell, megvívjuk ezt a harcot, mert ehhez nem is kell hősiesség. Wittner Mária teret akarunk, Pákh Tibor utcát akarunk, Krassó György sarkot akarunk. Semmi mást, csak az igazságot. Az igazságunkat. A hazánkat” – írta Mező Gábor. (Mező itt Wittner Mária legendás parlamenti beszédére utal, amelyben az 56-os forradalmár az áldozatok emlékére a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánította 56 emlékének haszonélvezőit.)

A kutató szerint az átlagember örült, hogy túlélte a kommunizmust, majd a szocializmust, és szomorúan nézte, hogy a „magyarság egy része közben Stockholm-szindrómás lett, hiszen az emberek egy része megkedvelte a közép-európai szomszédokhoz képest jóságossá vált rablót és erőszaktevőt. Így lett a legvidámabb barakkból egy harmadszorra is kifosztott ország.” Mező szerint Wittner Máriáék 1989 nyarán végignézték azt, hogy „a posztkommunisták újratemetnek öt kommunistát, és ezt a nemzetnek is végig kellett néznie, asszisztálnia. Mert valójában ez volt Nagy Imréék újratemetése a Hősök terén, ahol hat halottnak jutott koporsó, és ebből csak egy lett a »miénk«, azaz Wittner Máriáké, a nem kommunista ötvenhatosoké. A hatodikban »feküdt« a meg nem nevezett, ismeretlen áldozat. Magyarország. A többi ötben (szimbolikusan) Nagy Imre és négy elvtársa.”

Mező Gábor úgy véli, csak színjáték volt az újratemetés napja: „A békés átmentés színjátéka, amit csak Orbán Viktor és Rácz Sándor váratlanul erős beszéde zavart meg. A fiatal Orbánra bevallottan haragudtak Vásárhelyiék, míg a valódi ötvenhatosok nyilván örültek az ő, illetve Rácz Sándor kemény, becsületes szavainak.”

A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapja alkalmából interjút készítettünk Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökével.

A történész beszámolt a NEB kutatási irányairól és eredményeiről, illetve arról, hogyan lehet elkerülni, hogy a múlt feltárása politikai fegyverré váljon, valamint hogyan látja a társadalom viszonyát a kommunizmus időszakához 2025-ben. Nagy Imre miniszterelnökről az interjúban egyebek mellett azt mondta: olyan történelmi személyiség, akinek megítélése mindig is vita tárgya marad, mivel pályafutása rendkívül összetett.

Egészen az 1956-os forradalomig a kommunista hatalmi gépezet egyik meghatározó szereplője volt: betöltötte a parlament elnöki posztját, részt vett a svábok kitelepítésében, begyűjtési miniszterként pedig a vidéki parasztság megtörésében is aktív szerepet vállalt. A pártelit részeként ugyanakkor Rákosival szemben a rendszeren belüli alternatívát képviselte, amikor 1953-ban Moszkvában a szovjet pártvezetés rábízta a politikai korrekció végrehajtását. Bár 1956-ban nem tekintette magát a forradalom miniszterelnökének, és nem is akart forradalmat, a keményvonalasokkal – például Apró Antallal – szemben a tárgyalásos megoldást kereste. Megpróbált egyeztetni azokkal a forradalmárokkal is, akikkel eltérő politikai nézeteket vallottak. Amikor, már a fogságban, arra próbálták rábírni, hogy legitimálja a kádári hatalmat, határozottan elutasította ezt, pedig tisztában lehetett vele, ezzel rálépett az akasztófához vezető útra. Végül, amikor Kádárék Moszkvával való egyeztetése eredményeként döntés született a kivégzéséről, Nagy Imre nem kért kegyelmet, és nem volt hajlandó semmit sem visszavonni. Ezzel a döntésével végül magára vállalta a forradalom örökségét, és osztozott a forradalmárok sorsában. Ezért teljesen egyértelmű, hogy Nagy Imre nem törölhető ki az 1956-os kivégzettek és mártírok névsorából

− mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke lapunknak adott nagyinterjújában.