A mai napon zajlik Nagy István agrárminiszter védnöksége mellett a 2025-ös Borkonferencia, mely a borkészítés gazdasági, termelési és környezetvédelmi fenntarthatóságát helyezi a középpontba. Az eseményen felszólaló Frittmann Jánossal, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökével mi viszont a borfogyasztási trendekről, a fiatalok alkoholhoz fűződő viszonyáról és a Bëlga Boros című számáról beszélgettünk.
Frittmann János 1982 óta foglalkozik borokkal, így kellő áttekintéssel rendelkezik a szőlőtermesztés és borkészítés legapróbb részleteiről is. A Budapest és Soltvadkert között ingázó szakemberrel egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy
Tegyük fel, hogy 20 éves nagyvárosi egyetemista fiú vagyok. 2025 nyara van, egy budapesti teraszon ülök baráti körben. Milyen bort javasolna a kora esti időpontra?
Egyértelműen valamilyen gyümölcsös fehérbort tudnék a kezében elképzelni. Az illatos bor most a fiatalok körében a sláger, de tartja a népszerűségét még a rozé is. Bár Európában általánosságban nő a rozébor-fogyasztás, még mindig nem érte el azt a kimagasló népszerűséget, ahová 2017 körül nálunk eljutott. Magyarországon egyes vélemények szerint most egyébként lefelé megy.
Ebben talán az is benne van, hogy aki nem tudott belőle kellő gyümölcsösséget kihozni, az kicsit leszólta, visszahúzta az ágazatot. Ennek ellenére szinte csak ezeket az illatos, könnyű borokat lehet eladni a fiataloknak. Hozzánk még nem jött be a csökkentett alkoholtartalmú borok trendje, de az alacsony, 11–12 százalék körüli alkohollal rendelkező borok kelendők. Nagyon megy az Irsai Olivér, a cserszegi, de reneszánszát éli az olaszrizling is. Ami nem ez az illatos, az már egy egészen más, és sokkal szűkebb, idősebb fogyasztói kör számára érdekes csak. Megváltoztak az étkezési szokásaink, azaz kevésbé eszünk olyan nehéz, zsíros ételeket, amihez a testes nagy vörösborok passzolnak. Este persze el lehet ezekkel is borozni, de napközben ritkán rendelnek súlyos tanninokkal rendelkező vörösöket.
Összességében is csökken a belföldi borfogyasztás. Mi ennek az oka vajon?
Mi sem értjük, hogy miért, de terjedni kezdett, hogy alkoholként mutatják be a bort. Persze a borban van alkohol, de nem ez a kizárólagos jellemzője. Sőt! Rengeteg kedvező élettani hatása is van, a bortermelő tájegységeken, a nagy bortermelő országokban tovább is élnek az emberek. Azt is tudjuk, hogy az alkoholisták nagy része nem a bortól akar megmámorosodni, ők jellemzően égetett szeszeket isznak.
Mennyire lehetünk büszkék növekvő borexportunkra?
Jelentős arányát az úgynevezett lédig bor teszi ki, ami azt jelenti, hogy nincs lepalackozva, hanem kamionban viszik ki és a célországban nem magyar borként hozzák forgalomba. Ebből következik, hogy ezek a közép- vagy az alatti minőséget jelentik. Ez megy Szlovákiába, Csehországba, Németországba, de még Olaszországba is, bár oda a jobb minőségű, illatos borok elsősorban. Ezek egy részét aztán nem is borként, hanem különböző kevert alkoholos italokként hozzák forgalomba. Esetükben nincs kötelező eredetmegjelölés, így simán lehet, hogy ha származási hely: EU megjelölésű italokat iszunk mondjuk Szlovákiában, akkor is magyar bort fogyasztunk. Forgalmaznak persze eredetvédett palackos magyar borokat is külföldön szép számmal, amin elfogadható profit keletkezik. Mivel ez utóbbi képviseli a minőséget, mi erről beszélünk szívesebben.
Egyre több címkén látjuk a biobor logót. Új szegmens születik?
Ennek is megvan a maga szűk fogyasztói rétege, ami elég konstans. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatással, környezetkímélő módon termelünk szőlőt, és olyan szigorú feltételek mellett készül belőle a bor, amivel az exportpiacokon is bőven megelégednek, noha nem mondhatjuk azt rá, hogy bio, ez az üvegükre sincs ráírva. A bioborokat készítő pincészetek most a brandépítés fázisában vannak, és ezzel nincs is semmi baj. Tegyük hozzá, a biologó használata nagyon szigorú előírások betartásához kötött és egy sor plusz adminisztratív terhet is jelent.
A WHO szerint nincs ajánlható mennyiségű alkohol. Mennyire érezhető a borágazatban az egyre erősödő alkoholfogyasztást elutasító életmódváltási divat?
Vannak arra vonatkozó elméletek, hogy minek hatására születhetett meg ez az állásfoglalás. Én egyet állíthatok biztosan,
nagyon sok orvos kifejezetten ajánlja a bor fogyasztását.
Saját életem példája igazolja a kedvező élettani hatását. Csecsemőkoromban ugyanis úgy állt a helyzet, hogy nem maradok életben. Az orvos javaslatára édesanyám minden nap két kanál bort adott nekem, és ez éveken át így zajlott. Megerősödtem, és itt vagyok. Szomszédom minden nap megiszik két deci bort. 99 éves és jó egészségnek örvend.
A fiatalok egy része mégis elutasítja a bort.
Elég nagy baj ez. Összefüggést látok ebben az izolált életmódjukkal. A bor fogyasztása kulturálisan közösségi élmény, de sokan közölük nem mennek társaságba. Akiknél kialakul a kulturált alkoholfogyasztás társasági szokása, az szinte biztosan nem lesz alkoholfüggő.
Egy-egy borkóstoló azért a maga 5-6 tételével okozhat nyomást a fejekben. Szabad ehhez hozzászokni?
Őszintén mondom, hogy a mi borkóstolóinkon nem szeretem látni a részeg embereket. Az említett mennyiség még nem okoz semmilyen bajt, kis mennyiségek kerülnek a pohárba. Persze Soltvadkerten is van néhány alkoholista, de általánosságban megfigyelhető, hogy bortermelő vidékeken kevesebb van, mint másutt. Meglátásom szerint az alkoholisták olyan családból jönnek, akik sosem foglalkoztak borkészítéssel. Franciaországban is ugyanez a helyzet.
Egyetért azzal, hogy a nagy üzletláncoknál kapható alsó polcos (jellemzően 1000 forint alatti flakonos) borok fogyasztása elsősorban szociális kérdés, és nincs kapcsolata a magyar borkultúrával?
Ebben nem vagyok biztos, ezért nem is tennék különbséget még kiszerelés alapján sem. Ha valaki elvisz egy pincéből PET-palackban bort, attól az még lehet kiváló ital. Annyiban lehet szociális vetülete, amennyiben a bérszínvonallal függ össze, azaz vannak olyan borbarátok, akik csak ezt engedhetik meg maguknak.
Hol húzódik ön számára az alsó és a felső árküszöb?
Én 20 ezer forint fölött nem szoktam bort vásárolni, noha akár milliós árfekvésben is adnak el bort, pezsgőt. Az élelmiszer-áruházakban kis odafigyeléssel már kicsivel 1200 forint felett is lehet jó bort találni. Rozé és fehérbor vonatkozásában az 1200 és 3000 forint közötti ártartományban a középosztály számára is megfelelő színvonalú borokkal találkozhat a vásárló. Ez persze szubjektív, és persze minden bort alapból nem kóstolunk meg.
Milyen feltételeket diktálnak az áruházláncok a beszállítóként jelentkező termelők számára?
Nincs egyértelmű mennyiségi feltétel, néha egészen kis szegmensű tételek is bekerülnek, bár nem ez a jellemző. Nem is ez a nehéz, hanem a bennmaradás. Csak az maradhat hosszabb távon partner, akinek a borai elérik az adott hálózat által elvárt forgalmat, méghozzá úgy, hogy az áruház nem csinál hozzá külön reklámot. Nekünk például a Kunságból nagyon nehéz volt, előtte brandet kellett építenünk ahhoz, hogy egyáltalán megkóstolják. Díjakat nyerünk, ott voltunk a fesztiválokon, ebből lett ismert a név. Kronológiailag azt kell mondjam,
előbb szállítottam bort Új-Zélandra, mint magyar áruházláncoknak.
A vinotékákba, éttermekbe még nehezebb bejutni?
Nincs nagy különbség. Ami biztos, hogy a Covid nagyon hazavágta a vendéglátást és az exportot is. Nekünk nagy segítséget jelentett, hogy akkor már bent voltunk az áruházakban is. Bár az éttermek bezárása nagy veszteség volt, fél év alatt az ottani fogyasztás visszaesését kiegyensúlyozták az élelmiszerboltokban bort vásárlók.
Jót tenne a magyar borkultúrának, ha a médiumokban lehetne jobban reklámozni?
Az biztosan sokat segítene, ha a kulturált borfogyasztást be lehetne mutatni. Ez ugyanis nem alkoholfogyasztás elsősorban, hanem hangulat és társaság. Én be is engedem a gyerekeket a pincébe, természeten mielőtt bárki félreértené nem kóstolás, fogyasztás céljával, hanem hogy megismerkedhessenek a présgépekkel, a hordókkal és a borhoz kapcsolódó tudással, valamint hagyományokkal. Hasznosnak tartom, ha nem csak a számítógépek világában telnek a napjaik. Aztán ott vannak az egyetemi borklubok, ezek népszerűsítését is fontosnak tartom, próbáljuk a hagyományt újraéleszteni. El kell indulni valahogy, hisz nagy sörgyártó multik tudnak a tévében reklámozni, a kis családi borászatok csak saját jó hírük terjedésében bízhatnak.
Megnéztem a KSH számait, ezek szerint 2002-ben még több mint 34 liter volt az egy főre eső hazai borfogyasztás, ma már a 20 litert sem éri el. Hogyan tudnak ehhez a hazai termelők alkalmazkodni?
Egyrészt jelentősen csökkent a szőlőültetvények aránya, jelenleg 55 ezer hektár körül van, a rendszerváltás idején 120 ezer körül volt még. Nem cél a csökkentés, de sok, kis gazdaság van, és ahol a helyi értékesítés nem működik, ott bajba kerülnek. Látni kell, hogy a helyi kocsmák zöme bezárt, a kicsik pedig nincsenek felkészülve arra, hogy palackos borokkal betörjenek a szélesebb piacra. Részben jelentett csak erre megoldást a megnövekedett tartályos bor exportja, azaz okszerűen csökkent a bortermelő szereplők száma.
A hegyközségeknél milyen a megítélése azoknak a borászatoknak, amelyek a mennyiségi termelésre mennek rá?
Nem mondanék elítélő szavakat, mert vidéken nagyon sokan élnek a mennyiségiszőlő-termelésből, nekik ez jelenti a megélhetést. Természetesen mi a minőségi szőlőtermesztést és prémium-borkészítést tűztük célként magunk elé, de ettől még nincs problémám a másik kategóriával sem. Nyilván, aki 500 forintért veszi meg a bort, az nem számíthat jó ivású italra. A múlt évben az egyik áruházlánc összes borát visszakóstoltuk, és sokkal jobb eredményt tapasztaltunk, mint amire számítottunk azzal együtt, hogy voltak köztük nem túl jó borok is.
Szóval nem olyan rossz a borágazat általános állapota, mint amilyen képet festenek róla egyesek.
Nyugat-európai példák sora mutatja, hogy 2–3 millió palackos mennyiségig simán lehet prémiumkategóriás borokat készíteni. Persze ehhez olyan színvonalú technológiai háttér is szükséges. A klimatikus változások miatt már több helyen hűteni kell. Régebben 2,5–3 hónapig zajlott a szőlő feldolgozása, ma már 1–1,5 hónap alatt el kell tudni végezni. A kézi szüretelés szinte megfizethetetlen ma már, a kézi metszés viszont megkerülhetetlen, és erre teljes körű robotikai megoldás még nincs.
Ezzel azt is mondja, hogy rendkívül tőkeigényes dologra számítson az, aki borkészítésben látja a saját jövőjét?
Egy biztos, aki zökkenőmentesen boldogulni tud ebben az ágazatban, az jellemzően nem a borászatban kereste meg az első pár száz millióját. Szeremley Huba mondta, hogy úgy lehet valaki milliomos borkészítésből, ha előtte milliárdos volt. Ők egyfajta presztízsként tekintenek a borászatukra, és jó érzés tölti el őket, amikor saját nevüket látják a címkéken. Van, aki így piaci sikereket is elér, de nem ez a jellemző. Szívesebben beszélek tehát azokról és azoknak, akik ebből is élnek, már csak azért is, mert a tőkebefektetésnek nem ez a legmegtérülőbb módja, azaz, aki ezzel foglalkozik, az nagyon szereti, amit csinál. Az a befektető, akit nem érdekel az ár, és úgy hozza forgalomba a terméket, azzal pont ezeknek a kis családi borászatoknak árt az adott piacon.
Mire gondolt először, amikor megtudta, hogy a Bëlga Boros című számában név szerint emlegetik?
Amikor a szám megjelent, bevallom, nem is hallottam róluk. Amikor mondták nekem, hogy névvel szerepelek egy ilyen bortematikájú nótában, kicsit megijedtem, mert abban az időben a kunsági borvidékről nem sok jót írtak. Biztos voltam benne, hogy valami zrikálás lesz ez is, de mondták, hogy hallgassam csak meg. A szüret déli szünetében mentem ki a nejemmel a szőlőbe a Volkswagen Transporterrel, amikor szóltak, hogy most megy a rádióban a szám. Én lepődtem meg a legjobban, hogy végre pozitív kicsengésű kontextusban jelentem meg. Később megtudtam, hogy a Parlamentben a bor egészségnapok egyikén ők is meg vannak hívva. Font Sándor képviselő szervezte. Amerikából és Angliából is voltak vendégek, Takler Feri és én tartottunk kis borkóstolót a folyosón, amikor odajöttek.
Kérdeztem, hogy ti vagytok a Bëlga?
Visszakérdeztek, hogy ismerem-e őket. Mondtam, hogy nem, de nagyon gyanúsak vagytok, mert itt mindenki öltönyben van, csak ti vagytok ezekben a „leharcolt” cuccokban. Jó belépő volt, azóta is baráti kapcsolatban vagyunk. A szám megjelenését követően mondták is a kollégáim, hogy mekkora ötlet volt bevonni őket a marketingbe, és érdeklődtek, hogy mennyibe került ez nekem. Persze semmilyen kollaboráció nem volt a háttérben.
Érdeklődött a dal keletkezési körülményeiről?
Nagy borkedvelők. Az Árpád híd budai oldalának lábánál volt a Tinto Vino borszaküzlet, ahol rozét akartak venni. Az eladó azt mondta nekik, hogy ez egy alföldi bor, de most ez a legjobb Magyarországon. Átadott nekik egy Frittmann palackot azzal, hogy amennyiben nem ízlik nekik, költségmentesen visszahozhatják. Elvittek egy másik üveggel is, azóta pedig rendszeres vásárlóink.
A jövőt illetően mi az, ami elégedettséggel töltené el mondjuk 10 év múlva?
Minden borkészítő elsődleges célja a belföldi fogyasztók megnyerése, mert ők a magyar borkultúra fenntartói és őrzői. Nem kéne veszni hagyni. A múltunk kitörölhetetlen része. Akkor lennék elégedett, ha a családok ünnepi asztalán évtizedek múltán is ott lenne egy jó palack bor, és ezzel koccintanának ez emberek.
(Borítókép: Frittmann János. Fotó: Szollár Zsófi / Index)