Március elsején elindult a fagylaltszezon a Balatonnál, ahol a 2024-ben győztes Balatoni mámor nevű fagylaltot is fogyaszthatják azok, akik ellátogatnak a magyar tengerhez. A Balatoni Turizmus Szövetség tájékoztatása alapján a cukrászdák forgalma 15 százalékkal nőtt a tónál, továbbá elmondták, hogy a turisztikai mutatók folyamatosan növekednek, amit nemcsak a Balaton fagyija verseny okozott.
Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti − közölte a Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint 2025-ben ismét kapható például a Balaton fagyija verseny tavalyi nyertes íze − a Balatoni mámor nevű diós-fügés fagylalt −, amelyből 2024-ben több mint húszezer gombócot adtak el.
A 2024-es verseny nyertese Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád kávéház cukrásza, aki emellett kardamomos szilvasorbet-val, túrófagyival és meggyöntetes joghurtfagylalttal készül a szezonra. Szerinte a fagylaltszezon nem csak a fagylaltkedvelőknek nyújt örömet, hanem a Balaton régió gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.
A közleményben idézték a szervezet elnökét, Fekete Tamást, aki elmondta, a múlt évi versenyen induló egyes cukrászdák forgalma átlagosan 15 százalékkal nőtt. Kiemelte, a Balaton fagyija verseny nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy igazi turisztikai attrakció, amely a Balaton régió gazdasági életére is pozitív hatást gyakorol.
Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régióban megrendezett, magas színvonalú kulináris fesztiválok, versenyek jelentősen hozzájárultak a turisztikai eredményekhez.
Tájékoztatása szerint a Balaton 2024-ben 3,2 millió vendéget fogadott, ami 6,7 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. A látogatók 75 százaléka belföldről, 25 százaléka pedig külföldről érkezett.