Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

2025. március 1., szombat 18:27

A TV2 Tények című műsorában adott exkluzív interjút szombat este a miniszterelnök, és beszélt a péntek esti, kudarcba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozóról, az édesanyáknak nyújtandó szja-mentességről, valamint a kábítószer-kereskedők elleni hajtóvadászatról. Orbán Viktor szerint miközben Donald Trump a békére törekszik, addig Volodimir Zelenszkij az ellen harcol. A háborúval kapcsolatban leszögezte, az már annyira visszahúzódott, hogy Magyarország nincsen veszélyben, ezért akár lesz béke, akár nem, a gazdasági fellendülés megkezdődhet, amibe többek között belefér a családok olyan szintű támogatása, „amilyet még nem látott a világ”.

Hogy hogyan fogunk élni, és hogy lesz-e béke, arra nagy hatással volt a Fehér Ház Ovális Irodájában történt esemény – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Tényeknek adott exkluzív interjúban. 

Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog volt

fogalmazott, hozzátéve, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem akar békét, Donald Trump amerikai elnök pedig ezt szorgalmazza. Elmondta, látott már ilyesmit, sőt volt a részese is, de csak zárt ajtók mögött. Kemény helyzet, de amikor minden a színpadon zajlik, még keményebb – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint „nem babra megy a játék, Európa jövője a tét”.

A miniszterelnök szerint eddig csak Magyarország és a Vatikán akart békét, de most már az Egyesült Államok is melléjük állt, így már többségben vannak. Orbán Viktor szerint a világot meglepte Donald Trump, aki betartotta az ígéretét, mert megmondta, minden eszközzel megteremti a békét, és most ezt teszi. Zelenszkij azonban nem akar békét – tette hozzá a kormányfő.

Rengeteg a pusztítás, iszonyatos a pusztítás, Ukrajna lélegeztetőgépen van

– festette le a helyzetet Orbán Viktor, aki szerint „elvesztettünk húszmilliárd eurót a háború miatt”, Zelenszkij pedig a harmadik világháborút kockáztatja.

Adóparadicsom lesz Magyarország

A miniszterelnök elmondta, „nekünk a béke nem csak keresztény emberi szempontból fontos, mert csak akkor leszünk adóparadicsom, ha béke lesz”. Véleménye szerint a legjobban a családokat rázta meg az elmúlt három év, ezért rakott össze a kormány egy 21 pontos gazdasági programot. Szerinte a magyar adókedvezményekhez fogható nincs, „mondjuk ki, ilyet még nem látott a világ”.

„Ha béke lesz, és úgy látom, hogy ez nagyon közel van, vagy ha nem is lenne béke a frontvonalon, azt el tudjuk érni, hogy a háború kiterjedésének kockázata Európára, az szinte a nullára essen vissza. És akkor mi végre szabad kezet kapunk, és a saját képességeink szerint nem háborús fenyegetés árnyékában, hanem egy optimista tervektől vezetett módon tudunk dolgozni és élni Magyarországon” – mondta Orbán Viktor, aki elmondta, az alapvető terv az, hogy segítsék a családokat.

„Most, hogy lesz gazdasági növekedés, összeraktunk egy 21 pontos gazdasági programot, meg tudunk indulni, ez megtermeli azt a pénzt, amiből meg tudjuk kétszerezni a gyerekek után járó adókedvezményt. Ez nem kis dolog, ez azt jelenti, hogy kétgyermekesek, mondjuk, 80 ezer forintnyi adókedvezményt kapnak, a háromgyerekesek meg valahol 200 ezer forint környékén” – magyarázta a kormányfő. „Ez biztosan meglesz, mert ez törvényben van már. Ezen túl is tudunk menni, és ebben az évben a háromgyerekes édesanyák életük végéig megkapják a mentességet, és a következő év elejétől, január elsejétől a 40 évnél fiatalabb édesanyák kapják meg ugyanazt, akiknek két gyermekük van, a következő, rákövetkező évben, ’27-ben azok, akik 50 alatt vannak, aztán akik 60 alatt vannak, és utána a többiek is.”

Eljutunk négy év alatt oda, hogy Magyarországon azok az édesanyák, akik vállalnak két gyermeket, nem fizetnek személyi jövedelemadót. Ez valóban példátlan világszenzáció. Kellő szerénységgel, de mondjuk ki, hogy ilyet más még sehol nem tudott létrehozni a világban

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, a költségvetést ehhez hozzá kell igazítani, a terv nagyon komoly terhet jelent. „Akik ellenzik egyébként ezt a családi adómentességet, azok ezen az oldalon támadnak. Tehát ők azt mondják, hogy ezt a költségvetés nem bírja ki, a hiány nőni fog, az államadósságot nem tudjuk kordában tartani, de mi ezt kiszámoltuk, tehát nekünk van egy tervünk, hogy hogyan lehet egyszerre csökkenteni az államadósságot, csökkenteni a költségvetési hiányt és mindezt megadni a családoknak” – magyarázta a miniszterelnök.

Tehát ez azt jelenti, hogy egy 500 ezer forintot kereső család esetében 15 százalékos jövedelemadóval számolunk, azt nem kell fizetni

– mondta a kormányfő. Hozzátette: „ez egy olyan dolog, amit, azt gondolom, hogy rajtunk kívül, mondjuk úgy, hogy a polgári, nemzeti, keresztény elkötelezettségű politikai közösség nélkül Magyarország nem tudna megcsinálni”. „Nem mondom, hogy személy szerint én, de a mi közösségünk ehhez mindenképpen kell” – vélekedett.

A háború visszaszorult

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban elmondta,

már abban a helyzetben van a háború, tehát úgy visszaszorult, hogy a frontvonalon még szörnyű dolgok történnek, de a frontvonal közeledése Magyarországhoz szinte kizárható, hogy mi nyugodtan, a béke logikája mentén rendezhetjük be a gazdaságunkat.

Orbán Viktor szerint meg kell értenünk, hogy mi történik a magyar gazdaságban, szerinte ugyanis az árak nem emelkednek, azokat emelik. „Azt kell megérteni, hogy ki emeli, és miért emeli, és hova kerül a pénz” – mondta.

A miniszterelnök szerint teljesen nyilvánvaló, hogy „olyan árrésekkel dolgoznak a gazdaság szereplői, amelyek nem fogadhatók el, mert tönkreteszik a családokat és a nyugdíjasokat”. Mint fogalmazott, a családokat az adókedvezményekkel meg a béremelésekkel még meg tudják védeni, „a nyugdíjasokat azonban külön speciális eszközökkel kell védenünk, ezért ki is választottunk egy módszert, egy áfa-visszatérítési módszert, amellyel az 5 százaléknyi áfánál magasabb teherrel sújtott élelmiszereknél adó-visszatérítést tudunk adni a nyugdíjasoknak”.

A nyugdíjasok esetében egy áfa-visszatérítési rendszert szeretnénk, ami havonta 10 és 15 ezer forintnyi áfa visszatérítését teszi a számukra lehetővé, a lehető legegyszerűbb módon. (…) Erre csak akkor van szükség, ha az árak nagyon emelkednek, tehát meg kell próbálni az áremelkedést is leszorítani, megakadályozni vagy kordában tartani, ehhez tárgyalni kell a kereskedőkkel, mert végül is a végső árat mindig a kereskedő írja ki

– járta körül a témát a kormányfő, aki szerint a kereskedőknek is vannak érveik, miért nem tudnak olcsóbban kereskedni. „Ha ilyen mértékben emelik, és ez tönkreteszi a családokat, akkor a kormánynak be kell avatkoznia. Akkor hatósági árat kell bevezetni, tehát árkorlátozást, illetve az ő áremelkedéssel szerezhető profitjukat, hasznukat kell korlátozni.”

A miniszerelnök szerint ez nem jó, „egy normális gazdaságban nem kell ilyet csinálni”, de ha felborul a gazdaság egyensúlya, mert nagyon megemelik az árakat, akkor a kormánynak be be kell avatkozni.

Ezt szeretnénk elkerülni. Elkerülni úgy lehet, hogyha sikerül a miniszterünknek megállapodni a kereskedőkkel, a tárgyalások zajlanak

– tette hozzá, majd a 25 év alattiak adómentességéről is beszélt.

Orbán Viktor: Ilyet még nem láttam

Orbán Viktor az USAID-támogatásokról is beszélt az interjúban. Elmondta, „hozzávetőlegesen negyven éve vagyok a politikában, és így a nemzetközi politikában is, és azt mondhatom, hogy én még ilyet nem láttam. Hogy ez a történelem legnagyobb korrupciós nyugati botránya, azt nem tudom, de az elmúlt negyven évé biztosan, azt állítom mint szemtanú. Tehát ilyet én még nem láttam”.

Az, hogy az amerikai költségvetésből mindenfajta mondvacsinált okokkal dollármilliárdokat helyeznek át alapítványokba meg különböző támogatási formákba, és aztán szétterítik a világban, és azt odaadják azoknak, akik az amerikaiak által megkövetelt eszmeiséget, szellemiséget, programot és konkrét érdekeket képviselik, és ezért pénzt kapnak, ilyet még nem láttam

– mondta, majd hozzátette, ő egy udvarias ember, nem akar durván fogalmazni, de „itt embereknek pénzt adtak a véleményükért”.

„Ők nem lelkesek voltak, és együttéreztek az ukránokkal, ami egyébként akár elő is fordulhatott volna, hanem kaptak euró- vagy dollármilliókat, hogy ezt tegyék” – vélekedett Orbán Viktor, aki szerint „ugyanígy újságírók nem a saját véleményüket írták meg”, hanem azért fizették őket, hogy egy bizonyos véleményt írjanak meg.

Ez egy olyan befolyásolása egy másik ország életének, ami nem fogadható el, mert a magyar emberek majd eldöntik, hogy miért lelkesednek, miért nem, mit hisznek el, mit nem hisznek el, kiknek hisznek, kiknek nem hisznek. Ezt nem lehet hátulról, manipulatív módon befolyásolni, és pénzzel rángatni egy ország közvéleményét, mint egy bábot a zsinór végén

– fogalmazott. Hozzátette, ez elfogadhatatlan, „egy magára valamit adó ország ilyen beavatkozást a saját szabadságába, szuverenitásába nem fogadhat el”.

Szétverik az ember fejét

Orbán Viktor végezetül a kábítószerekről beszélt. „Nem akarunk a részévé válni annak a nyugati őrületnek, amely a kábítószert az életünk természetes részeként képzeli el” – fogalmazott a miniszterelnök, majd világossá tette, alkotmányi szinten is foglalkozni kell a témával, jelenleg ezen dolgoznak.

Szerinte a probléma több rétegből áll: az első a kábítószerek kereskedelmének és használatának a legalizálása, ami Nyugat-Európában és az Egyesült Államok egyes államaiban már megtörtént. Hangsúlyozta, Magyarország sem a kábítószerek használatát, sem a terjesztését és népszerűsítését nem fogja legalizálni. A második problémának a dizájnerdrogok terjedését tartja, amikről azt sem lehet tudni, hogy mit tartalmaznak.

Borzalmas hatásuk van. Olcsók, és szétverik az ember fejét

– mutatott rá Orbán Viktor, egyúttal hangsúlyozva, a gyermekekre leselkedik a legnagyobb veszély. 

Én azt mondom, kábítószer kereskedő egy olyan ember, aki abból csinál pénzt, hogy a mi gyermekeinket vagy valaki másnak a gyermekét ronccsá teszi, végül megöli

– fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy a kábítószer-kereskedelemmel szembeni amúgy is szigorú szabályokat „radikálisan súlyosbítani” fogják. A miniszterelnök szerint a szegényebb vidéki területeken is kezd egyre nagyobb méreteket ölteni a kábítószerrel kapcsolatos probléma, „futótűzszerűen terjed a kábítószer, ami lassan olcsóbb, mint egy feles”. A kormányfő ígéretet tett, hogy elmennek ezekbe a falvakba is, és felszámolják a kábítószer-hálózatokat.  

„Ezért nem tudok enyhébb kifejezést használni, mint hogy hajtóvadászatot fogunk indítani, levadászunk minden kábítószer-kereskedést, kivonjuk őket a forgalomból, a szereikkel együtt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy súlyosabb büntetésekre számíthatnak a kábítószer-kereskedők.

Szerkesztőségünk a beszélgetés leiratának elkészítéséhez a Régens Informatikai Zrt. által forgalmazott, mesterségesintelligencia-alapú Alrite beszédfelismerő programot használta.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök  a TV2 Tények című műsorában értékeli Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző napi találkozóját 2025. március 1-jén. Balról Gönczi Gábor műsorvezető. Fotó:  Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)

Rovatok