Index Vakbarát Hírportál

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

2025. március 2., vasárnap 08:44

Csaknem álló helyzetbe lassította a mögötte haladókat egy BMW-s az autópályán, amiért egy szabályosan közlekedő autós miatt le kellett lassítania egy előzés következtében. A sofőr úgy döntött, nem engedi kihajtani a pályáról az autósokat, büntetésül a száguldozása megszakításáért.

Egy autós éppen kamiont előzött az M4-es autópályán, amivel megakasztotta egy BMW-s száguldozását, aki kénytelen volt emiatt lelassítani a 200 kilométer per órás sebességéről. A Budapesti Autósok csatornájára kikerült fedélzeti kamerás felvétel tanúsága szerint a száguldozó ezt nem vette jó néven, ezért vad szívatásokba kezdett.

A BMW-t vezető sofőr először besorolt egy teljesen vétlen autós elé, aki az autópályáról szeretett volna kihajtani. A büntetése miatt szinte álló helyzetbe kellett lassítani a vétlen autósnak, akinek végül nagy kegyesen megkegyelmezett a BMW-s, és szabad utat adott neki. Talán ekkor jött rá, hogy nem jó embert büntetett, ezért gyorsan visszasorolt a „valódi bűnös” elé, aki szintén szeretett volna kihajtani az autópályáról.

A BMW-s nem vette fél vállról a szívatást, az ablakon kinyújtott kezével középső ujját felmutatva tette egyértelművé, hogy nem csípi, ha valaki lelassítja őt a megengedettnél nagyobb sebességről.

Rovatok