A Duna vízállása olyan alacsony szintet ért el, hogy a Vízügy mérései szerint március 8-án előbukkanhat az Ínség-szikla, ami korábban csak aszályos időkben emelkedett ki a hullámok közül. Mióta feljegyzik a Duna vízállását, ilyenre márciusban még nem volt példa.
A Vízügy előrejelzései alapján március 8-án valószínűleg a Duna vízállása olyan alacsony szintet ér el, hogy előbukkan az Ínség-szikla, ami korábban a mérések feljegyzése óta még sosem történt meg márciusban – adta hírül a Dunai Szigetek Facebook-oldalán.
A portál elemzése szerint az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt azoknak a napoknak a száma, amikor a szikla kiemelkedett a hullámok alól, valamint kezdő időpontjuk is előbbre tolódott. Korábban december és január között volt elképzelhető a szikla felbukkanása, de 2003 óta több alkalommal már augusztusban is előfordult. Mint megjegyzik, 1876 és 2002 között 236 olyan nap volt, amikor előbújt, míg 2003 és 2019 között 257, vagyis
16 év alatt többször volt látható, mint az azt megelőző 127 évben összesen.
Ahogy a portál megemlíti, az adatokból nem deríthető ki, hogy az egyre szaporodó ínséges napokat mi okozza. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy azért a klímaváltozás, a folyó szabályozása, a csapadékhiány vagy más egyéb ok lenne felelős.
Méréseik szerint a képződmény a Vigadó téri vízmércénél mért 92-93 centiméteres vízállásnál éri el a felszínt. Megjegyzik, hogy a közeljövőben az is megtörténhet, hogy a felbukkanása akár évenkénti szokásos eseménnyé is válhat, és az is elképzelhető, hogy azzal nemcsak a téli napokban, hanem akár már júliusban is találkozhatunk.
A szikla a Gellért-hegy lábánál bukkan a felszínre, aki kíváncsi a víztörténeti eseményre, az a Szabadság hídról könnyen megtekintheti, pontos helyzete 1645,4 folyamkilométernél található.