„Mi kellene még ahhoz, hogy ne azt mondjuk: menjetek a pokolba! Ezért kezdeményeztünk előrehozott választásokat, ezért nyújtottunk be erre vonatkozó parlamenti határozati javaslatot. Mert végig kell menni az úton” – írta legfrissebb bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
„Tehát oszlassuk fel a parlamentet, legyen előrehozott választás!” – így kezdte Gyurcsány Ferenc a kedd reggeli posztját. Majd három dolgot hangsúlyozott:
„Mi kellene még ahhoz, hogy ne azt mondjuk: menjetek a pokolba! Ezért kezdeményeztünk előrehozott választásokat, ezért nyújtottunk be erre vonatkozó parlamenti határozati javaslatot. Mert végig kell menni az úton” – írta a DK elnöke.
Végezetül arra is kitért, hogy kedden a parlament Igazságügyi Bizottsága tárgyalja a Demokratikus Koalíció kezdeményezését.
Elmondjuk ott is: Orbán és a Fidesz elárulta az országot, amikor lefeküdt Putyinnak, amikor megölte a köztársaságot, amikor naponta feldúlja a hazát. Ideje menni. A történelem és a politika poklába
– tette hozzá.