Orbán Viktor február végi évértékelője után néhány nappal a végrehajtás szakaszába léptek a miniszterelnöki bejelentések. Horváth Lászlót a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak, László Andrást USAID-ügyi kormánybiztosnak nevezték ki. Cikkünkben bemutatjuk a két politikus feladatát és eddigi karrierútját.
Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelőjén elárulta: Pintér Sándor belügyminisztert arra kérte, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben rendeljen el „hajtóvadászatot”. A kormányfő ugyanebben a beszédben jelentette be azt is, hogy az Egyesült Államokban fogják begyűjteni „a budapesti Soros-lerakat” működésével kapcsolatos bizonyítékokat, amely feladatnak szintén külön felelőse lesz. A két kormánybiztos kinevezése azóta megtörtént.
Horváth Lászlót a Magyar Közlöny február 28-i számában nevezték ki a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak.
A feladatai:
A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnökségen működő tízfős titkárság segíti.
Horváth László már a rendszerváltoztatás utáni első ciklusban, 1990-től országgyűlési képviselő volt. 1995–2001 között betöltötte a Fidesz pártigazgatói pozícióját, az első Orbán-kormányban kormánymegbízott volt.
A ciklusról ciklusra elnyert országgyűlési mandátum mellett 2011 novembere és 2012 novembere között a nemzeti lovas stratégia előkészítésére és végrehajtására kinevezett miniszterelnöki megbízott volt, majd a Miniszterelnökségtől a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz került, mint Heves megye gazdasági fejlesztésének koordinálására kinevezett miniszteri biztos.
2020-tól miniszterelnöki megbízott, 2021-től a Fidesz egyik szóvivője. Horváth László a villamos energia ellátásbiztonságáért felelős miniszteri biztosi pozícióból – amelyet az Energiaügyi Minisztériumnál töltött be – lett kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.
Február 27-én nevezték ki László Andrást a United States Agency for International Development által magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztossá. A feladata, idézzük a Magyar Közlönyt:
A rendelkezésre álló adatok feltárásával, összegyűjtésével, továbbá rendszerezésével, valamint az Amerikai Egyesült Államokban folytatandó helyszíni vizsgálattal feltárja a USAID által magyar jogalanyoknak kifizetett források – az elmúlt évek legnagyobb politikai korrupciós botrányának – részleteit.
A kormánybiztos tevékenységét a Külgazdasági és Külügyminisztériumban működő nyolcfős titkárság segíti.
László András – a Vajdasági Magyar Szövetség honlapján elérhető életrajza szerint – 2008-tól a Külügyminisztérium, majd a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma (később Emberi Erőforrások Minisztériuma) munkatársa. 2014-től tanácsokat adott az Európai Néppárt frakciójának.
2018-tól az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa. 2020-tól a Fidesz külpolitikai tanácsadója. László András megfordult a Megafon Inkubátor Központnál is. A politikus a 2024-es EP-választásokon a Fidesz–KDNP-lista tizedik helyéről nyert mandátumot, azóta európai parlamenti képviselő.
(Borítókép: Orbán Viktor 2025. február 22-én. Fotó: Benko Vivien Cher / MTI)