Zavart elméjű férfi szúrta ki a szemét ápolójának egy evőkanállal a Kaposi Mór Oktató Kórház pszichiátriai osztályán. Az ápoló fél szemére megvakult, és egy ideig kómában is volt. A beteg férfit letartóztatták, és azóta megfigyelés alatt tartják.
Zavart elméjű férfi támadt a kaposvári kórház pszichiátriai osztályán egy ápolóra. A Sonline beszámolója szerint a szlovák–magyar kettős állampolgár néhány nappal korábban érkezett Kaposvárra, és egy ideig csak az utcákon bolyongott.
Az elmezavarral küzdő férfi elmondása szerint hangokat hallott, amik azt mondták neki, hogy utazzon a somogyi településre és „tegyen rendet”. A lakosságnak feltűnt furcsa viselkedése, és értesítették a hatóságokat.
Miután kórházba szállították, a pszichiátria zárt osztályára került, ahol igyekeztek minden megtenni a férfi erőszakos viselkedésének megfékezése érdekében, ha kellett le is kötözték. Viszont múlt pénteken, egy óvatlan pillanatban szabaddá tette egyik kezét, s
egy evőkanalat döfött egy férfi ápoló szemébe.
Mint később kiderült, az ápoló fél szemére megvakult, valamint több napra kómába került. Egyelőre nem tudni, hogy maradandó agykárosodást szenvedett-e. Az elkövetőt elfogták, és a Kaposvári Törvényszék letartóztatta. Azóta megfigyelés alatt tartják az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.