Orbán Viktor miniszterelnök az észak-macedón kormányfővel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján elárulta, hogy szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel az orosz–ukrán háborúról. A magyar kormányfő közölte azt is, hogy csütörtökön tartják az európai állam- és kormányfők találkozóját is, ahol az ukrajnai helyzet mellett az európai védelmi ipar fejlesztéséről is tárgyalnak.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A tárgyalás fő témája az orosz–ukrán háború. A közelgő találkozót maga a kormányfő jelentette be kora délután a Hrisztijan Mickoszki észak-macedón miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor üdvözölte a nemrég megkezdett orosz–amerikai tárgyalásokat, hangsúlyozta, hogy ennek sikerében Magyarország érdekelt, és „vitatkozik” is azokkal az uniós, szövetséges államokkal, amelyek szerint „a háborút Ukrajnának folytatnia kell”. A magyar kormányfő szavai szerint „három éve élünk mindannyian a háború árnyékában, és a legjobb reményünk most van arra, hogy a háborút felváltsa a béke”.
A háború folytatása szerintünk rossz, veszélyes, és hiba
– jelentette ki a magyar miniszterelnök, aki azt is elárulta, hogy csütörtökön tartják az európai állam- és kormányfők találkozóját.
Orbán Viktor úgy látja, hogy az Egyesült Államok novemberi elnökválasztása óta „eltakarhatatlanok” lettek a stratégiai különbségek: egyes országok folytatni akarják a háborút, míg mások békét akarnak. A kormányfő elmondta, hogy az ukrajnai helyzet mellett csütörtökön az európai védelmi ipar fejlesztéséről is tárgyalnak.
A sajtótájékoztatón a kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ-ben tárgyalt békehatározatban Észak-Macedónia és Magyarország azonos álláspontot foglalt el, valamint elárulta, hogy Észak-Macedónia miniszterelnökével a migráció kérdése, valamint a balkáni ország uniós csatlakozása is szóba került. Orbán Viktor szerint a térséget Szerbiával együtt egy egységes gazdasági erővé kellene szervezni, „ez a kérdés indokolja, hogy nem egyszerűen miniszterelnöki látogatás történt most, hanem a két kormány együttes ülést tartott”.
Orbán Viktor kijelentette, hogy nem lát semmilyen képességet ma az unióban a versenyképesség javítására, csak a bővítést. Aláhúzta, hogy eddig minden bővítés versenyképesség-javulást hozott az uniónak, beleértve a magyarországi csatlakozást is.
A magyar kormányfő úgy látja, hogy megfigyelhető egy „transzatlanti hasadás” a nemzetközi politikában, a Nyugat egysége megbomlik, ez is szóba került a Hrisztijan Mickoszkivel folytatott egyeztetésen. Észak-Macedónia kormányfője reményét fejezte ki, hogy hamarosan megnyílik az európai uniós csatlakozás lehetősége, amelyben Magyarország segítségére is számítanak, szerinte ugyanis Orbán Viktor szavai „egy hegy súlyával bírnak”. „Nagyon komoly anyagi támogatást kaptunk Magyarországról” – fogalmazott, megjegyezve, hogy az összegből óvodákat, iskolákat építettek, és igyekeztek modernizálni országukat.