Index Vakbarát Hírportál

Összegyűlt az 50 ezer aláírás a lúgos orvos ügyében, Tuzson Bencének is üzentek a szervezők

2025. március 4., kedd 09:58

Rózsákkal és transzparensekkel együtt adta át a petícióját az aHang kedden reggel a Fővárosi Törvényszéknek, amelyben csaknem 50 ezren követelik, hogy ne kerüljön feltételes szabadságra Bene Krisztián, a lúgos orvos. Renner Erika üzenetet küldött az átadásra, amelyet az esemény szervezői olvastak fel.

Mint ismert, 2025. február 25-én felmerült, hogy Bene Krisztiánt, a lúgos orvost feltételes szabadságra bocsáthatják. Az orvos 2013-ban Renner Erikát elkábította, megkötözte, nemi szervére maró lúgot öntött, és sorsára hagyta. Öt év után, 2018-ban ítélték jogerősen Bene Krisztiánt 11 év börtönbüntetésre, illetve eltiltották attól, hogy az orvosi hivatást gyakorolja. 2024 után most újra felmerült, hogy feltételes szabadságra bocsátják.

Az aHang múlt hét szerdán indított tiltakozó petíciót, amelyhez több tízezer ember csatlakozott nagyon rövid időn belül. A petíció aláírói Renner Erika és a mindenkori túlélők védelme érdekében tiltakoznak, és azt szeretnék, hogy ne bocsássák feltételes szabadságra az embertelen cselekménynek az elkövetőjét.

Kedden reggel a szervezet munkatársai és aktivistái a Fővárosi Törvényszék elé vonultak, ahol Tóth Enikő kampányigazgató és a petíció indítója mondott beszédet, majd Soltész Luca, az aHang munkatársa tolmácsolta Renner Erika üzenetét. 

A rendszer működtetői azt hiszik, hogy Bene Krisztián, a lúgos orvos belenyugodott a sorsába. Ez nem igaz. Bene Krisztián sosem ismerte be a tettét. Megbánást egy pillanatig sem tanúsított. Így akarják visszaengedni a társadalomba. Az a bíró, aki azt megteszi, az elkövetőt védi. És az elkövetőt védi az a rendszer is, amely ezt hagyja. Azért vagyunk ma itt, hogy megmutassuk: a társadalom nem az elkövetők, hanem az áldozatok mellett áll. Ezért követeljük a Fővárosi Törvényszéktől, hogy ne bocsássák feltételes szabadságra Bene Krisztiánt, a lúgos orvost!

– mondta el a beszédében Tóth Enikő. 

Üzenet Tuzson Bencének

Renner Erika üzenetében megköszönte az aHangnak a petíciót és a szolidaritást a több tízezer aláírónak. Szerinte ez a petíció már nem csak róla szól, hanem mindenkiről, akik változást követelnek a törvényhozóktól. 

„Nem lehet tovább némának maradnunk. A jogrendszer nem véd meg minket, családtagjainkat, barátainkat. Olyan jogszabályokat alkotnak, amikkel nem megvédenek, hanem kiszolgáltatnak minket az elkövetőknek. Az elítélt szabadon engedésekor pedig mindenféle kontroll nélkül ráengedik őt az áldozatára és a társadalomra” – áll Renner Erika üzenetében.

A beszédeket követően az aktivisták sárga rózsákat tűztek a Törvényszék épülete előtti oszlopokhoz, majd az aHang aktivistái átadták a petíciót. Tóth Enikő kampányigazgató az átadást követően elmondta, hogy nemcsak a Fővárosi Törvényszéknek, hanem Tuzson Bence igazságügyi miniszternek is reagálnia kell a petícióra.

Rovatok