Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hamvazószerdai szentbeszédében, a nagyböjti időszak kezdetén a böjt és az imádság helyes gyakorlatáról osztott meg gondolatokat az esztergomi bazilikában összegyűlt hívekkel.
A bíboros Máté evangéliumából kiindulva hangsúlyozta, hogy a böjt ősi keresztény hagyomány, amely már az első század végén keletkezett Didaché (korai keresztény tanítás) szerint is a bűnbánat cselekedetének számított.
„Ha meggondoljuk, hogy a mai egyházban is csak ez a két böjti nap maradt, közülük is szerdai böjt egyedül ma, hamvazószerdán, akkor lenyűgöz minket a hagyomány folytonossága” – emelte ki.
Beszédében Páduai Szent Antal tanítását idézve négy szempontot emelt ki Jézus böjtről szóló tanításából: a képmutatók színlelését, a fej megkenését olajjal, az arc megmosását és a jó cselekedet elrejtését.
„A keresztény böjt nem sportteljesítmény, nem mutatvány, hanem diszkrét és derűs önfegyelem” – fogalmazott a bíboros, hozzátéve, hogy a böjt növeli az ember erejét és könyörgésnek számít Isten előtt. Emlékeztetett arra, hogy maga Jézus is böjtölt, és tanítványainak is azt mondta bizonyos démoni erők legyőzéséről: „ez a fajta nem megy ki, csak imádság és böjt hatására”.
A bíboros az adakozás és a jó cselekedetek helyes módjáról is szólt, kiemelve a diszkréció fontosságát. „Ma is gyakran érezzük a kísértést, hogy a jótékonysági akciókat reklámnak használjuk fel” – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy bár a média nyilvánossága segíthet a jótékony célú gyűjtésekben, ha a karitatív munka elsődleges célja a nyilvánosság, akkor el kell gondolkodni, vajon jó úton járunk-e.
Erdő Péter külön kitért a keresztény közösség összetartásának fontosságára is, különösen a nehéz időkben. Szent Pálra hivatkozva hangsúlyozta: „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”
Beszédét azzal zárta, hogy a nagyböjt idején minden önmegtagadással, imádsággal és segítő szeretettel Isten segítségét kérjük, hogy hívő közösségeink örömteli, meghívó üzenettel fordulhassanak a világ felé.
Erdő Péter néhány napja a Szent István-bazilikában mutatott be szentmisét Ferenc pápa egészségéért és gyógyulásáért. A gazdag ifjú történetén keresztül mutatott rá arra, hogy ami egy embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges, így az üdvözülés sem megvásárolható. Az ember csak tegye a tőle telhető legjobbat, a többi az Úron múlik – mondta Magyarország prímása.