A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) munkatársai az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben folytatott vizsgálat után súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai problémák miatt azonnal bezáratták a büféket egy nap alatt kétszer is, mivel a hatósági döntés ellenére a tulajdonos újra kinyitott.
Az NKFH helyszíni vizsgálatai több súlyos, a fogyasztók egészségét veszélyeztető hiányosságot tártak fel az Alkotás utcában található két kínai gyorsétteremben. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatóak. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, vezetékeket, páraelszívót, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította – részletezte a hatóság közleményében.
Közlésük szerint a higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak, ahol többek között nem volt biztosított a meleg víz, valamint a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is.
A mosogatás körülményeinél is problémákat találtak, a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, a falak penészesek voltak, a fertőtlenítő hatású mosogatószert és ilyen kézmosót is hiányoltak. A pince, ahol az alapanyagokat tárolták, a fagyasztóládáktól a villanykapcsolón át az egész helyiség erősen szennyezett volt – írták. Ezek után a hatóság azonnali hatállyal elrendelte mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését.
Majd még aznap fogyasztói bejelentést kaptak arról, hogy az éttermek ennek ellenére kinyitottak. Az NKFH munkatársai a helyszínre érkezve tapasztalták, hogy az egyik helyen két vendég kiszolgálása éppen zajlott, míg a másik étteremben is fogadtak rendeléseket. Ezek után azonnal elrendelték a büfék bezárását, és elindították a hatósági eljárásokat. A hatóság hangsúlyozta, hogy az ismételt jogsértést elkövetők szigorúbb szankciókra számíthatnak.
Pintér István, az NKFH elnöke aláhúzta, hogy a fogyasztók egészségének érdekében folyamatosan ellenőrzik munkatársaik a gyorséttermeket. Ha nem tartják be az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokat, bezáratják a vendéglátóhelyet, és bírságot is kiszabhatnak a tulajdonosra – közölték.