Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Mandinernek adott, csütörtökön megjelent interjújában kijelentette, hogy gátlás nélkül veszik fel a harcot a külföldi befolyásolási akciókkal, amelyek miatt bővíteni tervezik a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreit is. A politikus az interjúban beszélt a kábítószer elleni küzdelemről, valamint a Pride sorsáról is.
Ne legyen kétség: gátlástalan támadásokkal szemben gátlás nélkül fogjuk megvédeni az országot – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy, a Mandinernek adott, csütörtökön megjelent interjúban. A politikus a legfontosabbnak azt tartja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreit bővíteni kell, valamint kiemelte, hogy „azon szervezetek vezetőinek, amelyek az eltelt években külföldről, az Egyesült Államoktól vagy az Európai Bizottságtól támogatást kaptak, célszerű lenne vagyonnyilatkozatot tenniük”.
A Fidesz frakcióvezetője felidézte, hogy az Egyesült Államokban kitört az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai korrupciós botránya, a Trump-kormányzat lebuktatta a hálózatot, valamint kiemelte, hogy az ügynek van egy magyarországi lába is. „A nagyhatalmak részéről egyébként ez egy régóta alkalmazott, kiforrott módszer: sok pénzzel beavatkozni egy ország belügyeibe, felbolygatni a társadalmi viszonyokat, akár megbuktatni a demokratikusan megválasztott kormányt” – fogalmazott.
Ennek a nemzetközi politikai és médiakorrupciós hálózatnak a magyarországi táskás emberét pedig úgy hívták, hogy David Pressman. Vagyis amit eddig sejtettünk, azt már tudjuk is, itt az ideje, hogy feltárjuk a részleteket
– jelentette ki Kocsis Máté, aki a külföldről finanszírozott szervezetekre vonatkozó szabályozás mellett a kábítószer elleni küzdelemről és a Pride sorsáról is beszélt.
A Fidesz frakcióvezetője az interjúban elmondta, hogy