„Országomat egy lájkért – a közösségi média hatása a köz- és magánéletünkre” címmel tartott csütörtökön konferenciát a Republikon Intézet. Az esemény második paneljén négyen járták körbe többek között azt a kérdést, hogy mennyit változott a politikai élet a közösségi média térnyerésével.
Horn Gábor, a Republikon Intézet kuratóriumi elnökének moderálása mellett beszélgetett
Mennyit változott a politikai élet azzal, hogy a közösségi média szerves részévé vált a mindennapjainknak? – vezette fel az első kérdést Horn Gábort.
Bene Márton úgy látja, hogy jelentősen megváltoztatta az életünket, és a politikát is a közösségi média. Az állampolgári hangok sokkal inkább bekapcsolódnak a politikába, ami a stílusban és a tartalomban is sok változást hozott. Visszatérő téma az is, hogyan kérdőjeleződött meg „a valóság valóságosságába vetett hit azáltal, hogy egyre inkább teret nyertek az olyan tartalmak, amelyek valóságtartalma megkérdőjeleződik”.
Az elmúlt években maga a közösségi média is átalakult. A tiktokizáció jelenségét hangsúlyozzák, ami nemcsak a TikTok előretörését jelenti, hanem azt is, hogy a hagyományos platformok egyre inkább a TikTok logikája alapján működnek
– mutatott rá Bene Márton.
Böcskei Balázs a színlelés és a szimuláció különbségével kezdte gondolatmenetét: ha színlelünk, egy olyan betegséget próbálunk eljátszani, amelynek nem tudjuk tudjuk produkálni a tüneteit. A szimuláció már eggyel veszélyesebb, képesek vagyunk produkálni a tüneteket, és nehéz eldönteni, hogy betegek vagyunk-e.
Kicsit ilyen lett a politika is. A korábbi időszakokkal szemben, amikor könnyebben hozzáférhető, megismerhető volt, hogy mi a hazugság, mi az igazság, mi a politika tartalma, mi az elbeszélhetőség, napjainkban ez a fajta hozzáférhetőség megváltozott
– vélekedett Böcskei Balázs.
A politológus kifejtette, ő még úgy tanulta, hogy a politika történetmesélés, a politikának mindig van narratív síkja. Ehhez képest a technológiai környezet mindent szeret, csak a narratívát nem. Az azonnali, gyors, interakciós környezetben nem lehet úgy történetet mesélni, mint a század elején vagy az előző században.
Szigetvári Viktor arra emlékeztetett, hogy
amikor 2001-ben elkezdtem ebben a világban dolgozni, akkor az általam ismerhető politikusok élete – kicsit Gábort is beleértem –, úgy ment, hogy mi volt a fél 7-es híradóban, mi volt az első három hír és a szalagcím. Másnap reggel ment kicsit a gyomorszorítás, hogy Tamás Ervin a Népszabadság harmadik oldalán éppen kit küldött el a f*szba. Ez volt a valóságértelmezés.
Szigetvári Viktor szerint akkoriban teljesen más hírciklusszerkezetben, teljesen más nyilvánosságban értelmeződött a politika, ami nem magyar sajátosság. A kommunikációs szakember nem is a közösségi médiához, hanem a web2-höz köti a változást: „Ha annyi pénzem lenne, ahányszor 2001 és 2005 között kértek politikusok arra, el lehetne-e intézni, hogy ne kommenteljenek a róluk szóló Index-fórumokon olyan hülyeségeket az emberek, vagy valakik kommenteljenek jót is, akkor nagyon gazdag ember lennék.” Ez a jelenség pedig nem a Facebookkal kezdődött, hanem azzal, amikor az internet szélesebb tömegeknek nyitotta ki a hozzáférést a tartalomgeneráláshoz.
Szigetvári Viktor változásként a hírekhez való hozzáférést emelte ki, a nagy kapuőrplatformok ledőlését, „amikor egy közepes videóbloggernek nagyobb elérése lehet, mint évszázados médiaplatformoknak”.
Polyák Gábornak a web2 kifejezéssel mindig baja volt, mert a háló egyirányú folyamat volt, és amióta van internet, azóta interaktív, a web2 csak mennyiségi kérdés. Arra is felhívta a figyelmet, hogy okostelefon nélkül nem beszélgetnének ezekről a kérdésekről.
„Soha ilyen ütemben ennyi információ nem ért embereket, mint most. Ehhez kell az okostelefon és kell a közösségi média, ami sokkal szélesebben nyitotta meg azt a kommentszekciót, ami már ott volt az Internettón is, csak sokkal kevesebben használták” – hangsúlyozta Polyák Gábor, aki szerint a közösségi média kifejezés nagyon megváltozott, már nem csak arról van szó, hogy Facebookon megjelenik valami posztként, amit lájkolnak és kommentelnek. „A TikTok nem ilyen. Olyan mint egy tévé, csak nagyon rövidek a műsorok, és nem állnak össze egy műsorfolyammá” – vont párhuzamot a kommunikációs szakember. Ezzel visszaléptünk a tradicionálisabb médiafogyasztás irányába.
Polyák Gábor azzal folytatta, hogy nemcsak a hírfogyasztás változik, hanem az is, ahogy a politikusok a nyilvánosság elé lépnek. A 2010-es évekig, amikor a nyilvánosság működéséről beszéltek, az volt a félelem, hogy a média kevés vállalat kezében összpontosul, ezáltal ők lesznek a kapuőrök, akik megfogalmazzák a kérdéseket, és meghatározzák, hogy kik juthatnak be a nyilvánosságba.
Ez már nem így van. Felnőtt egy politikusgeneráció – élükön Magyar Péterrel –, aki egyáltalán nem foglalkozik a hagyományos szerkesztőségi logikában működő médiával. Iszonyú nagy erőfeszítés neki nem elküldeni a francba az összes klasszikus értelemben vett újságírót, mert az ő története akkor kezdődött, amikor már bőven benne voltunk abban a korszakban, amikor az újságíró elvesztette a szerepét, hogy kijelölhette, kivel áll szóba, és milyen kérdéseket tesz fel
– fejtette ki Polyák Gábor, óriási veszteségnek nevezve a demokrácia szempontjából, hogy nincsenek kérdések, hanem a politikai szereplők, elsősorban a politikusok, mindenféle visszacsatolás nélkül mondják el a magukét, és csak akkor reagálnak kommentekre, ha akarnak. Ezzel „az újságírói kérdés kiveszett a nyilvánosságból”, Polyák Gábor pedig pesszimista abban a tekintetben, hogy vissza lehet-e ezt hozni.
Polyák Gábor arról is beszélt, korábban a hagyományos média működésében attól féltünk, hogy mekkora erőre tesznek szert ezek szereplők, ehhez képest a világtörténelemben még soha nem volt olyan monopolhelyzet a médiapiacon, mint Elon Muské vagy Mark Zuckerbergé, ráadásul még kormányzati szerepet is kapnak. A szakember azzal zárta gondolatmenetét, hogy nincsenek hírciklusok, „káosz van, óriási zaj van, ahol nagy bajban van a felhasználó, ha nem elkötelezett híve egy politikai szereplőnek”. Polyák Gábor úgy látja, hogy nem a közösségi média miatt erősödött meg a populizmus, viszont nem véletlen az időbeli egybeesés, „könnyű volt törzseket kialakítani, törzsi logikát felépíteni a politizálásban”, a politikai aktor maga köré gyűjti az elkötelezett híveket, akiknek még az újságírói kérdések miatt sem kell elgondolkodniuk azon, hogy néha téved a politikus.
(Borítókép: A Republikon Intézet konferenciája. Fotó: Republikon Intézet / Facebook)