A kisföldalatti járművei hamarosan elérik a biztonsági kockázatot jelentő kort, és a típusengedélyük is lejár májusban.
A jelenleg futó, közel 60 éves MILFAV járművek közlekedési hatósági típusengedélye visszavonásig érvényes. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztály Vasúti Jármű Engedélyeztetési Osztályának engedélyét pedig csak abban az esetben kell megújítani, ha a jármű valamilyen okból „megváltozna” – írja a Népszava.
A lap megkeresésére a BKV azt válaszolta, hogy a járműcseréhez szükséges előzetes típusengedélye viszont valóban lejár 2025. május 20-án, ugyanakkor a dokumentáció felülvizsgálata után ismételten benyújtható az engedélykérelem a vasúthatósághoz.
A Millenniumi Földalatti Vasút jelenleg közlekedő szerelvényei meghaladták a tervezett élettartamukat, azonban minden szükséges engedéllyel rendelkeznek, így a vonalbezárás veszélye nem fenyeget
– nyilatkozta a BKV.
Karácsony Gergely főpolgármester bízik abban, hogy a rákosrendezői beruházáshoz ígért 320 milliárd forintos kötelezettségvállalásából létrejöhet a felújítás, de egyelőre még az adásvételi szerződést sem írták alá.
Ha ez idén megtörténne, onnantól kezdve még legalább négy-öt év szükséges a járműpark megújításához, így az új szerelvények legkorábban 2029–2030-ra érkezhetnek meg.
Az eredetileg tervezett 2,1 millió kilométeres futásteljesítményt a 23 szerelvényből álló flotta már 30-40 százalékkal túllépte, a járművek többsége pedig már 50 évnél idősebb. Az egyedileg a földalatti alagútjába gyártott szerelvények darabja a BKV tavalyi becslése szerint 1,9 milliárd forintba kerül. A jelenlegi vonal kiszolgálására ehhez 22 jármű szükséges.
Ha Rákosrendező beépítésével a vonalat meghosszabbítják a Kassai térig, majd a Körvasút Marcheggi hídjáig további 6 állomást építenek, ahhoz újabb 5 járművet kell rendelni. A legfőbb kérdés, hogy a kormány engedélyezi-e a szükséges munkálatokat.