A bíróság június hatodikáig meghosszabbította annak a 43 éves ír férfinak a letartóztatását, akit japán állampolgárságú volt felesége meggyilkolásával gyanúsítanak.
Letartóztatásban marad az a 43 éves ír férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta japán állampolgárságú volt feleségét Budapesten, egy V. kerületi lakásban – tudta meg a 24.hu.
Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a bíróság június hatodikáig hosszabbította meg az előre kitervelt emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.
Ahogy azt korábban megírtuk január 29-én napközben tűz ütött ki egy V. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában. Az oltás közben a tűzoltók rátaláltak egy középkorú külföldi hölgy holttestére. A tűzesetet eredetileg a rendőrség balesetként kezelte, pedig az üggyel kapcsolatban több nyugtalanító körülmény is felvetődött.
A BRFK később kamerafelvételeket talált arról, hogy az áldozat volt férje megjelenik a lakásban, átöltözik, majd kidobja a ruháit, amelyeket a bűncselekmény alatt viselt.
A későbbi vizsgálatok során pedig bebizonyosodott, hogy a nőt bántalmazták halála előtt. A Patent Egyesület a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az áldozat 2023-ban fordult hozzájuk jogi segítségért, mert rettegett az őt korábban hosszú ideig bántalmazó volt férjétől, és vissza akart térni szülőhazájába a gyerekeivel, amihez az apa nem járult hozzá.
Az Index később megszerezte azt a levélrészletet, amelyben az ír férfi halálos fenyegetést küldött volt feleségének. Az üzenetben többek közt ez állt:
lassú és fájdalmas halált halsz. De előtte meglátogatlak rémálmaidban. Közeledik a számonkérés napja
A Fővárosi Törvényszék február elején rendelte el a gyanúsított letartóztatását, akkor 30 napra. Ezt azóta egyszer már meghosszabbították. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, életfogytiglani börtönre is ítélhetik.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható (H., K., Cs., P. 18:00–22:00, K. 8:00–12:00, Sze. 12:00–14:00) a 06-80-505-101-es telefonszámon. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.