Péntek reggel lett rosszul a nő az uszodában, miután kiszállt a medence szélére. A szemtanúk azonnal mentőt hívtak a beteghez, akik perceken belül a helyszínre értek. Az újraélesztést a bejelentőknek kellett megkezdeni, mivel a hölgy pár percen belül már nem lélegzett.
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy péntek délelőtt újraélesztettek egy idős hölgyet egy fővárosi uszodában, miután összeesett és hörgő hangot adott ki.
Egy 65 év körüli nő úszott egy fővárosi uszodában ma reggel, mikor begörcsölt a lába, ezért kiült a medence szélére. Többen odamentek hozzá és megkérdezték, hogy minden rendben van-e, mire a nő megnyugtatta őket, hogy csupán egy kicsit fáj a lába. Ezt követően azonban hirtelen összeesett és hörgő hangot adott ki
– fogalmaztak a bejegyzésben.
A szemtanúk és ott dolgozók azonnal mentőt hívtak a beteghez, aki pár percen belül már nem lélegzett. A bejelentők a telefonos instrukciók alapján megkezdték az újraélesztést, amihez az uszodában kihelyezett félautomata defibrillátort is használták.
A mentő perceken belül a helyszínre érkezett, s folytatta az életmentést. Az időben elkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek, és a nőt stabil állapotban vitték kórházba.