A II. és VI. kerület önkormányzatai Magyarországon újnak számító módszerrel fogják bevonni a nőket kerületeik fejlesztésébe. Női közösségi gyűlést szerveznek, hogy megoldásokat találjanak azokra a problémákra, amelyekkel a lányok, édesanyák nap mint nap küzdenek.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere Facebook-bejegyzésében közölte, hogy női közösségi gyűlést szervez. Azt írta „formabontó eszközzel vonjuk be a nőket a kerületek fejlesztésébe – női közösségi gyűlést szervez a II. és VI. kerületi önkormányzat.
Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon ezek lesznek az első olyan közösségi gyűlések, amelyek megpróbálják egyszerre hasznosítani és láthatóvá tenni a nők által összegyűjtött szempontokat. Olyan kérdésekre keresik majd a válaszokat, mint kellően biztonságosak-e a közterek, jó-e a közvilágítás, ki kell-e tolni a babakocsit az úttestre a járdán parkoló autók miatt? Valamint megfelelő egészségügyi ellátást tudnak-e biztosítani a nőknek?
A II. és a VI. kerület egy olyan programra invitálja a nőket, ahol közösen gondolkodhatnak arról, hogyan tehetnénk nőbaráttá, használhatóbbá, egyenjogúbbá a szolgáltatásokat, közterületeket, támogatásokat, programokat
– emelte ki Őrsi Gergely.
Hangsúlyozta, hogy azon dolgoznak évről évre, hogy ne a nőnap kelljen ahhoz, hogy beszéljünk azokról a nehézségekről, amik a nőket érintik nap mint nap. Kijelentette, a 2025-ös évet a nők évének hirdették meg, azzal a szándékkal, hogy minél több lehetőséget teremtsenek a párbeszédre.
A VI. kerület polgármesterének, Soproni Tamásnak is belefűzte gondolatait bejegyzésébe:
A nők és a férfiak Terézvárosban együtt élnek, de eltérő módon. Mi pedig azt szeretnénk, ha ebben a kerületben mindkét nem egyformán találná meg otthonát, egyformán élhető és szerethető lenne Terézváros a nők és a férfiak számára is. Ehhez használjuk eszközül most a nőkből álló közösségi gyűlést, most őket hallgatjuk meg arról, hogyan képzelik el a jövő Terézvárosát. A közösségi gyűlés lebonyolításában mindkét kerületet a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány segíti.
– emelte ki Soproni Tamás.
A részvevőket a jelentkezők közül választják majd ki véletlenszerűen, de olyan módon, hogy a gyűlések összetétele leképezze a kerületek lakosságának sokszínűségét.