Korának kimagasló írója, politikusa, jogásza volt, aki a tiszaeszlári vérvádperben győztes ügyvédként „egy pillanatra a haladó emberiség hőse lett”. Két évtizeddel később A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége címmel írta meg az ügy történetét, amelynek tanulságai máig hatnak. 183 éve, 1842. március 11-én született Eötvös Károly.
A mezőszentgyörgyi születésű Ráczkevi Eötvös Károly kisnemesi családból származott, apjának több vármegyében voltak apróbb birtokai. Vezetéknevük azonossága ellenére nem álltak rokonságban az Eötvös bárók családjával, Eötvös Józseffel és Loránddal.
Az ifjú Eötvös a pápai református kollégiumban tanult. Hivatásának a jogi pályát választotta:
Én jogász leszek – mondám, – független akarok lenni, s egyéb pályán ma nincs függetlenség. S ha majd egykor szabad lesz a nemzet: e pályán lehet legjobban szolgálni őt.
Érettségi után a pápai jogakadémia hallgatója lett. És bár valamennyi osztályzata kitűnő volt, akkreditáció hiánya miatt nem tehetett záróvizsgát. Időközben írói szárnyait is próbálgatta: első verse, A feltámadott költő 1861-ben jelent meg a Vasárnapi Újságban. És a poéta olyannyira feltámadott, hogy huszonegy évesen, egy Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvétel miatt várfogságra is ítélték.
1865 májusában Pesten államvizsgázott, majd a pápai jogakadémián széles skálán oktatott, többek közt logikát, lélektant, bölcsészeti erkölcs és jogtant, társadalmi és állambölcsészetet, szépműtant, vallás-észtant és országtudományokat. 1866-ban bírói vizsgát tett. Előbb megyei aljegyző, 1867-től tiszti ügyész Veszprémben. 1871-ben a veszprémi királyi törvényszék mellé kinevezték közvádló királyi ügyésznek. Veszprémi választókerületi képviselőként belépett a Deák-pártba, és a párt központi lapjának, a Pesti Naplónak a vezércikkírója lett.
1878-ban nyitotta meg Pesten ügyvédi irodáját, amely hamarosan országos hírűvé nőtte ki magát. Deák Ferenc halála után Eötvös az ellenzék megerősítését, az Országos Függetlenségi Párt tekintélyének növelését tartotta szükségesnek, ezért csatlakozott a Függetlenségi Párthoz. A párt hivatalos lapjának, az Egyetértésnek vezető publicistája, a nyolcvanas évek elején az ország egyik legismertebb politikusa lett. Népszerűségét tükrözte, hogy 1881-ben húsz kerület jelölte képviselőnek, és végül Nagykőrösön választották meg.
Jogászi munkásságának kimagasló állomása a tiszaeszlári vérvádper volt. Ő maga A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége címmel 1904-ben jelentette meg az 1883-as per történetét, amelyben a helyi zsidóság egyes tagjait vádolták meg a 14 éves református lány, Solymosi Eszter rituális megölésével. A vádlottak Eötvöst kérték fel védelmükre, aki elfogadta a megbízást, noha párttársai, barátai – köztük Mikszáth Kálmán is – óvták a feladattól.
Hatalmas munkával összegyűjtötte a per adatait, kidolgozta a védelem koncepcióját. A vádlókat saját kelepcéjükbe kergette, a helyi hatalmasságokat pedig nevetségessé tette.
Sikeresen védte meg a nyíregyházi végtárgyaláson az eszlári zsidókat,miközben feltárta a cselédlány örömtelen, szomorú életének és öngyilkosságának titkait.
Maga a végtárgyalás 1883. június 20-tól augusztus 3-ig, Eötvös védőbeszéde július 3-án reggel háromnegyed 9-től délután 4-ig tartott. Augusztus 3-án hirdették ki az ítéletet: a vádlottakat felmentették.
Eötvös szerint a felmentés volt a könnyebb feladat. A nehezebb az, hogy a zsidóság elleni gyűlölködést, a vérvád és hasonló babonák terjedését el lehessen törölni a közgondolkodásból. Nem egészen ez történt, mert Eötvöstől – aki a per előtt az egyik legnépszerűbb politikus volt – korábbi hívei is elfordultak, zsidóbarátnak, zsidóbérencnek, a gyilkosok cinkosának nevezték.
Hegedűs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka című munkájában ezt írta róla: „A magyar nemzet jó híre, a liberális nemesség reformkori és negyvennyolcas hagyománya nevében vette fel a harcot a gyilkos ostobaság ellen az igazságért. És óriási jogtudása, jogászi gyakorlata, bravúros megfigyelőképessége, rendkívüli lélektantudása és mindehhez az a pompás beszélőkészség, amelynek a humor ugyanolyan eszköze volt, mint a felháborodás – győzelemre vitte az ártatlanok ügyét. A világraszóló perben győzedelmeskedő Eötvös Károly egy pillanatra a haladó emberiség hőse lett.”
A védelem győzelmét sokan nem viselték el, hiszen az 1884-es országgyűlési választásokon, noha több választókerület is képviselőnek jelölte, nem jutott mandátumhoz. Egy időre vissza is vonult a politikától, energiáit elsősorban ügyvédi irodájának felvirágoztatására szentelte.
1887-ben, majd 1892-ben is Nagykőrös képviselője lett, Irányi Dániel halála után pedig rövid ideig a 48-as Függetlenségi Párt elnöke volt. Életének utolsó évtizedét elsősorban az irodalom határozta meg. 1901-ben jelent meg az Utazás a Balaton körül című elbeszélésfüzére, amely írói munkásságának egyik csúcsa, és korának nagy könyvsikere lett.
1916. április 13-án hunyt el. Barátai és tisztelői a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében búcsúztak el tőle, majd Veszprémben temették el, a felesége mellé. Régi tisztelője, Szatmári Mór gyászbeszédében e szavakkal búcsúztatta:
Mint Homér fölött a hét város, úgy vetélkedik ravatalodnál ügyvédi kar, politika, szépirodalom, zsurnalisztika, hogy melyik mondhasson magáénak.
A nemes vetélkedés mégsem tartott sokáig. Sőt igazából sohasem kapta meg az utókortól az őt megillető elismerést. Míg több vidéki városban utcát neveztek el róla, a fővárosban máig nem találtak erre a célra közterületet, és terézvárosi lakóházának falára is csak 1995-ben helyeztek emléktáblát. Az utókor megbecsüléséről egyébként sem volt jó véleménnyel: „Sok hitványságot tartanak dicsőséges emlékezetben a hazug írások sorai. Sok fenség, sok igaz érdem, örök dicsőségre méltó sok emberi nagyság pihen a föld alatt jeltelenül, emléktelenül.”
