Hivatalos lapjának legújabb számában közölt határozata szerint az Alkotmánybíróság megsemmisítette A munka törvénykönyvének egy kifejezetten antiszociális rendelkezését. Az Alaptörvény-ellenesnek minősített szabály alapján a munkáltatók több mint két éven át következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
Az Alkotmánybíróság Határozatai legújabb számában jelent meg az a határozat, amely február 28-i hatállyal megsemmisítette A munka törvénykönyvének egyik rendelkezését.
A történet dióhéjban: egy repülőgépeket takarító dolgozónál több mint tízévi munka után előbb gerinckopást, majd gerincsérvet állapítottak meg, és emiatt hat hónapig keresőképtelen volt. A betegállomány utáni orvosi vizsgálat korábbi munkakörének betöltésére alkalmatlannak találta, megállapítva, hogy kényszertesthelyzetben (görnyedéssel, guggolással) nem dolgozhat, és tíz kilónál nagyobb terhet sem emelhet.
Munkáltatója azonban nem ajánlott fel más munkakört, nem is mondott fel, hanem fenntartotta a munkaviszonyt, de nem fizetett neki sem munkabért, sem végkielégítést.
A cég az eljárását azzal a törvényi rendelkezéssel támasztotta alá, amely 2023. január 1-jén lépett hatályba. Ez a szabályozás a keresőképtelenség mellett a munkakör ellátására egészségi okból való alkalmatlanság időtartamára is mentesíti a munkavállalót a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség alól, ami azt eredményezi, hogy a munkáltatónak nem kell foglalkoztatnia az alkalmatlan munkavállalót, és emiatt se munkabért, se állásidőre járó juttatást nem kell fizetnie neki.
A pórul járt takarító pert indított a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma előtt, és keresetében kérte 12 hónapi állásidőre járó juttatásként bruttó 2,7 millió forint, illetve négyhavi végkielégítés jogcímén bruttó 900 ezer forint kifizetésére kötelezni munkáltatóját.
Az ügyben eljáró bírói tanács – a munkaügyi per felfüggesztése mellett – múlt év végén az Alkotmánybírósághoz fordult, indítványozva az ominózus szabály Alaptörvény-ellenességének megállapítását és alkalmazási tilalmának kimondását. Szabó Anna tanácselnök indítványában kifejtette, hogy a támadott rendelkezések hátrányos megkülönböztetést valósítanak meg, mivel alkotmányossági szempontból lényegesen eltérő helyzetű csoportokra azonosan vonatkoznak, és a hátrányokozásnak nincs észszerű indoka. A szabályozás ellentétes az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkóztatás védelmére, illetve a szociális biztonság megteremtésére irányuló államcélokkal is.
Az Alkotmánybíróság határozata, amelynek előadója Handó Tünde volt, aki korábban húsz évig munkaügyi perekben ítélkezett, megállapította:
A határozat indoklása szerint a támadott szabályozás egyenlően kezeli a keresőképtelen és az adott munkakör ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalókat, és mindkét csoportot mentesíti a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség alól, illetve úgy rendelkezik, hogy őket távolléti díj nem illeti meg. Azonban – mutatott rá a testület – a két munkavállalói csoport nem tekinthető azonosnak, ugyanis a keresőképtelen munkavállaló tb-ellátásban részesül, ezzel szemben az egészségi okból a munkaköre ellátására alkalmatlanná nyilvánított munkavállaló ilyen ellátásra nem jogosult. Az adott rendelkezés eltérő helyzetű munkavállalók jogosultságát azonos módon szabályozza, és ezáltal az egészségi okból alkalmatlan munkavállaló többszörösen hátrányos helyzetbe kerül.
Az Alkotmánybíróság döntését üdvözölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége is, amely már annak idején,
a törvénymódosítás elfogadása előtt jelezte aggályait és a szabály diszkriminatív, antiszociális jellegét.
Az országos érdekképviseleti szövetség szerint a most megsemmisített szabályozás végső soron oda vezetett, hogy a munkaviszonyban bekövetkező változásnak, a munkavállaló munkakör ellátására való egészségi alkalmassága megszűnésének kockázatát egyedül a gyengébb fél, a munkavállaló viselte anélkül, hogy ennek észszerű indoka megállapítható lenne.
A szakszervezeti tömörülés úgy látja, hogy ezután az érintett munkavállaló számára egészségi alkalmatlanság esetén a munkáltatónak vagy más, megfelelő munkakört szükséges találnia, vagy állásidőre járó bért kell fizetnie. Végső soron – esetleges végkielégítés és felmondási időre járó díjazás megfizetése mellett – szüntetheti meg a munkavállaló munkaviszonyát.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)