„A kérdésre én is várom a választ” – közölte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője hétfőn a parlamentben arra a kérdésre, hogy miért került fel az Egyesült Államok szankciós listájára. A kormánypárti politikus azt tanácsolta Kálmán Olgának, hogy „ne legyen ilyen agresszív”.
Kálmán Olga az Országgyűlés hétfői ülésén közölte Rogán Antallal:
Magyarázatot kellene adnia, hogy miért került fel az Egyesült Államok szankciós listájára a legsúlyosabb korrupció vádjával.
Rogán Antal azzal kezdte válaszát: „Már régóta ismerjük egymást, még az Egyenes Beszédből, sőt, az V. kerületből. Engedje meg nekem, hogy egy személyes megjegyzéssel kezdjem: ne legyen ilyen agresszív, nem áll önnek jól.”
Ami a tényeket illeti, azt kell hogy mondjam, a kérdésre én is várom a választ. Legyen szíves, forduljon először az Egyesült Államok már megbukott kormányához, a megbukott demokrata vezetéshez, akiket a választók elzavartak. Már akkor elzavarták őket, amikor ezt a döntést meghozták. Pontosan tudták, hogy néhány nap múlva ennek a döntésnek a felelősségét már nem nekik kell viselni
– fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.
Rogán Antal ügyvédeket idézve elmondta, hogy sajátos üggyel állnak szemben, tekintettel arra, hogy egy konkrét indok sincs. A miniszter szerint ebből az következik, hogy egy politikai döntést megváltoztatni – a jogi utat betartva –, politikai döntéssel lehet. A szankciós döntés hamarosan pedig ugyanúgy a „történelem szemétdombjára” kerülhet, mint azok, akik meghozták azt.
Kálmán Olga válaszul újra feltette a kérdést: „Ne féljem tőlem, akkor most szelíden és kedvesen kérdezem: milyen bűncselekményeket követett el, ami miatt az Egyesült Államok szankciós listájára került?”
Rogán Antal válaszul visszakérdezett: „A magyar parlamentben az a sajátos helyzet, hogy a képviselők kérdezhetik a minisztert, de a miniszter nem kérdezheti a képviselőt. Most kihasználom a helyzetet: amikor megváltozik a döntés, mert rövidesen meg fog változni, akkor bocsánatot kér tőlem, képviselő asszony?”
A miniszter végül azzal szúrt oda Kálmán Olgának, hogy korábban arról beszélt az az újságíróból lett politikus, hogy mennyire utálja Gyurcsány Ferencet, aki épp annak a Demokratikus Koalíciónak az elnöke, amelyhez csatlakozott Kálmán Olga.