A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Monori Rendőrkapitánysága eljárást indított azon BMW-sofőr ellen, aki az M4-es autóúton indokolatlanul lefékezett egy másik jármű előtt – derült ki Rétvári Bence államtitkár Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Vadai Ágnes országgyűlési képviselő március 9-én nyújtott be írásbeli kérdést Pintér Sándor belügyminiszternek, miután az Indexen is megjelent egy videófelvétel, amelyen egy BMW sofőrje csaknem álló helyzetbe lassította a mögötte haladókat az autópályán.
Mint írtuk, a BMW-t vezető sofőr azért kezdett vad szívatásokba, mert egy szabályosan közlekedő autós kamionelőzés miatt megakasztotta a 200 kilométer per órás sebességgel száguldozó BMW-st. A felvételek szerint a luxusautó vezetője többször is besorolt más járművek elé, megakadályozva, hogy azok lehajtóra tudjanak hajtani, sőt az ablakon kinyújtott kezével középső ujját is mutogatta.
Rétvári Bence március 24-én kelt válaszában megerősítette, hogy a Monori Rendőrkapitányság eljárást indított a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt. A BMW 420D típusú gépjármű vezetője Üllő közigazgatási területén hajtotta végre a szabálytalan manővert, erre a hatóság az eredeti felvétel beszerzése és elemzése után derített fényt.
„A szabálysértési eljárás jelenleg folyamatban van, az ügyben tanúmeghallgatásra kerül sor” – közölte az államtitkár, aki válaszában hangsúlyozta, hogy „a rendőrség a tudomására jutott valamennyi jogsértő cselekmény kapcsán, a vonatkozó eljárásrend szerint intézkedik az eset tisztázására, az elkövető kilétének felderítésére, és megteszi a további intézkedéseket”.
A közúti közlekedési szabályok megsértése a szabálysértésekről szóló törvény szerint minősülő szabálysértésnek számít, amelyért pénzbírság és akár a jogosítvány ideiglenes bevonása is járhat.