Index Vakbarát Hírportál

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

2025. március 25., kedd 12:38

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter már az Orbán-kormány alatt is szeretett volna politikai karrierbe kezdeni, államtitkári pozíciókat próbált kiharcolni magának, Gulyás Gergelyt meg is kérdezte, hogy miért feleségét és nem őt jelölték igazságügyi miniszternek. Tavaly tavasszal még az is felmerült benne, hogy főpolgármester-jelöltként ráindul Karácsony Gergelyre, amiről állítólag Puzsér Róbert és Zaránd Péter beszélte le. A mostanra már ismert politikus konfrontatív stílusa és a túlzott önállósága miatt sodródott a NER partvonalára, és végül a Fidesszel szemben tudott politikai pályára lépni.

A Direkt36 az elmúlt hónapokban közel negyven olyan emberrel – köztük Magyar Péterrel – beszélt, akik ismerik a Tisza Párt elnökének a történetét arról, hogy hogyan lett a konzervatív családból érkező, egész felnőtt korában magas rangú fideszes körökben forgó jogászból a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.

A cikk a 2010-es évek elejétől veszi fel a fonalat, amikor az Orbán-kormány tagjai megjelentek a Magyarország uniós képviseletét ellátó, Brüsszelben székelő Állandó Képviseleten (ÁK).

A brüsszeli évek

Magyar Péter annak köszönhetően került kapcsolatba a magyar kormány brüsszeli meghosszabbításaként működő ÁK-val, hogy a feleségével, Varga Judittal együtt még 2009-ben kiköltözött Brüsszelbe, amikor a későbbi miniszter állást kapott a belga fővárosban. Varga Judit karrierje is Brüsszelben indult be igazán, amikor a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusának számító, majd a karrierjét EP-képviselőként folytató Áder János mellett lett asszisztens. Miközben felesége dolgozott, Magyar Péter otthon volt a nem sokkal korábban megszületett első gyermekükkel.

2011-ben aztán Magyar Péter is elhelyezkedett, ugyanis Magyarország vette át az EU soros elnöki posztját, a megnövekedett feladatok miatt pedig a kormányzat folyamatosan vette fel az új embereket. Magyar Péter a lapnak elmondta, hogy a felvételi folyamatok során előnyt élveztek azok, akik már eleve Brüsszelben éltek, és a lakhatást meg tudták oldani. Magyar így lett az ÁK egyik szakdiplomatája.

A pozíciót Magyar Péter annak is köszönhette, hogy ő és felesége jó kapcsolatot ápolt a Brüsszelben akkor már befolyásos pozícióban dolgozó Várhelyi Olivérrel és feleségével.

A 2011-es magyar soros elnökség letelte után Várhelyi Olivér otthagyta az Európai Bizottságot, és az ÁK második embere lett, kabinetfőnökének pedig Magyar Pétert választotta. Az ekkori időszakot ismerő források szerint Magyar Péter volt az egyetlen munkatárs az ÁK-n, aki a miniszterek prezentációi után rendszeresen kérdezett is, ami egy idő után már poénforrás volt a kollégák között.

Később azonban megromlott a viszony Magyar Péter és Várhelyi Olivér között. A lap információja szerint azért, mert a kabinetfőnök több alkalommal is a háta mögött, de az ő nevében intézkedett különböző ügyekben. Magyar Péter ezt azonban tagadta, és azt mondta, hogy ő kabinetfőnökként nagyon sok konfliktust vállalt Várhelyiért, aki azonban szerinte nem állt ki érte.

Ezt én zokon vettem, és be is olvastam neki

– fogalmazott.

Varga Judit férje

Mivel Varga Judit politikai pályája kezdett felívelni, ezért visszaköltöztek Magyarországra. Közben a Fidesz 2018-as választási győzelme után Gulyás Gergely, aki jó kapcsolatot ápolt Magyar Péterrel és Varga Judittal is, átvette Lázár Jánostól a Miniszterelnökség irányítását.

Magyar Péter még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ismerte meg a Miniszterelnökséget vezető minisztert, és később egy helyen laktak hamburgi ösztöndíjuk idején, együtt léptek be a Fideszbe, és az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgása után együtt nyújtottak jogi segítséget azoknak, akik megsérültek a tüntetőkkel szembeni rendőri túlkapások során. Varga Judit pedig ügyvédjelölt korában ismerkedett meg Gulyás Gergellyel, aki 2005-ben mutatta be őt Magyar Péternek.

Egy balatoni kiruccanás során, 2018-ban Gulyás Gergely megkérdezte Magyar Pétert, zavarná-e, ha a felesége államtitkárként bekerülne a tárcájához. Ezt Magyar Péter akkor támogatta, ugyanakkor megkérdezte barátját, hogy miért nem őt választotta. Magyar Péter szerint Gulyás Gergely azt válaszolta a kérdésére, hogy a poszton Orbánék mindenképpen nőt szeretnének látni, ráadásul belőle hiányzik a pozícióhoz szükséges kompromisszumkészség, ami a feleségében megvan.

Magyar Péter azonban nem került partvonalra, ugyanis Varga Judit kormányba kerülése után több állami tulajdonú cégnél is vezető pozíciót kapott: 2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank egyik igazgatóságát vezette, 2019 júniusától pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatója lett. A történtekre rálátó források szerint Magyar kinevezéseiben Gulyás kulcsszerepet játszott, többször is ő járta ki, hogy a barátja a különböző állami vállalatoknál jól fizető állásokat kapjon.

Az üzleti élet azonban nem volt elegendő Magyar Péternek, aki saját maga is politikai pályára szeretett volna lépni, azonban mivel erre nem volt lehetősége, így felesége karrierjében segédkezett. Jelentős szerepe volt benne, hogy a közösségi médiában Varga Judit vált a kormány egyik legnépszerűbb arcává, és bár az eredmény vitathatatlan, de nem járt konfliktusok nélkül. Magyar Péter ugyan nem volt tagja az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának, ám rendszeresen bejárt a minisztériumba, ahol aktívan részt vett a felesége körüli kommunikáció kitalálásában.

Folyamatosan ontotta magából az ötleteket

– mondta a tárca egyik korábbi munkatársa arra utalva, hogy Varga Facebook-posztjainak jelentős részét Magyar Péter írta.

A férj azonban annyira rátelepedett Varga Judit közösségi médiás megjelenésére, hogy hamar konfliktusba keveredett a minisztérium sajtóosztályának tagjaival, és a források szerint „bicskanyitogató stílusban” tette szóvá még a vesszőhibákat is.

Ők dolgozni nem szerettek, én meg azt szerettem volna, ha Juditot kellőképpen tudjuk megismertetni az emberekkel

– mondta a tárca sajtóosztályáról és a velük való konfliktusáról Magyar Péter.

Azonban Magyar Péter maga is szeretett volna politikussá válni. A lapnak nyilatkozó egyik ismerőse szerint Perényi Zsigmond távozásával 2020 nyarán megüresedett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) uniós fejlesztésekért felelős államtitkári posztja, és megpróbálta megszerezni azt. Ez azonban nem jött össze, a tárcát irányító Palkovics László ugyanis Perényi távozása után ideiglenesen átvette a terület felügyeletét, később pedig az uniós ügyek elkerültek az ITM-től.

Magyar erről azt mondta, ebben az időszakban többször is szóba került, hogy államtitkár, illetve helyettes államtitkár lehet belőle. Elmondása szerint a pozíciószerzési lehetőségek az ITM-nél és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál merültek fel, de többek között Palkovics László és Szijjártó Péter döntései miatt ezekből nem lett semmi.

Magyar Péter ambícióit az is jól jellemzi, hogy még azt is kilobbizta magának, hogy Orbán Viktor 2020-as évértékelőjén a miniszterekkel együtt ülhessen az első sorban, pedig nem volt szokás, hogy a tárcavezetők házastársai is ott kapjanak helyet.

Valószínű más kormánytagok feleségei azt sem tudták, hol vannak, mert – mondjuk – otthon főztek. És valószínűleg nem ők végezték el a házastársuk munkájának a felét, nem ők építették fel őket

– mondta arról, miért érezte jogosnak, hogy a felesége mellett üljön az évértékelőn.

Magyar Péter szembefordul a Fidesszel

A NER-en belül a házassága megromlását követően kezdett elfogyni Magyar Péter körül a levegő. Kiszorult a belső körből, amihez köze volt annak is, hogy a konfrontatív személyiségével nem igazán tudott barátokat szerezni. Az utolsó befolyásos barátja, Gulyás Gergely is a válásakor fordult el tőle, mivel a miniszter Varga Judit pártjára állt.

2023 novemberében Magyar Péter és Gulyás Gergely tett még egy próbát, hogy megbeszéljék egymással a nézeteltéréseiket. A beszélgetés azonban nem alakult jól. Az Orbán-kormány tevékenységét a barátai előtt már korábban is kritizáló Magyar Péter azt közölte a miniszterrel, hogy az őt ért sérelmek miatt betelt nála a pohár, és hamarosan a nyilvánossághoz fog fordulni. Mire a miniszter nevetve azt közölte, hogy senkit se fog érdekelni az akkor még szélesebb körben ismeretlen Magyar Péter véleménye.

Ekkor nemcsak a politikai karrier lehetősége szűnt meg Magyar Péter körül, hanem a korábbi állami pozíciói is veszélybe kerültek. Ilyen volt például a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában álló Magyar Bankholdingnál (MBH) szerzett felügyelőbizottsági tagsága, amire még a Nemzetgazdasági Minisztérium delegálta. 2024 elején felmerült, hogy Magyar Pétert innen visszahívhatják, így ő Gulyás Gergelyhez és Varga Judithoz fordult.

Varga Judit és Gulyás Gergely erről úgy számolt be, hogy Magyar Péter megfenyegette őket, hogy ha nem intézik el neki a pozíciót, akkor problémákat okozhat, de Magyar Péter tagadta a fenyegetést.

A kegyelmi botrány azonban lehetőséget nyújtott Magyar Péternek, hogy kilépjen a politikai színtérre, mivel korábban készített feleségéről egy hangfelvételt, ami most kapóra jött neki. Először egy Facebook-posztban tagadta meg a NER-t, majd interjút adott a Partizánnak.

Ekkor azonban még nem tudta, hogy merre induljon politikai karrierje. Felmerült például benne, hogy a hirtelen támadt népszerűségét kihasználva indulhatna Karácsony Gergely ellen főpolgármester-jelöltként. Erről többek között Puzsér Róbert és Zaránd Péter igyekezett lebeszélni, rámutatva, hogy Karácsony ellen Budapesten nem nyerhet, helyette az EP-t javasolták neki, hiszen bármennyi mandátumot is szerezne a mozgalma a választásokon, azt könnyű lesz sikerként kommunikálni. Ez végül így is lett.

(Borítókép: Magyar Péter 2025. február 15-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok