Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter Budapesten fogadta az EBESZ új főtitkárát

2025. március 25., kedd 10:41

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli Facebook-bejegyzésében a Kelet–Nyugat együttműködés fontosságát hangsúlyozta, miközben Budapesten fogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új főtitkárát.

„Történelmi tapasztalatunkból tudjuk, hogy a civilizált Kelet–Nyugat együttműködés jó nekünk, a Kelet–Nyugat ellenségeskedés pedig rossz, ezért is támogatjuk az amerikai–orosz tárgyalásokat” – írta a miniszter, hozzátéve, hogy nemzetbiztonsági érdekünk, hogy ezek a tárgyalások sikeresek legyenek.

Szijjártó Péter szerint a jelenlegi amerikai–orosz tárgyalások nyomán „a világ már egy biztonságosabb hely lett, mert legalább a háború eszkalációjának veszélye csökkent némileg”.

A külügyminiszter kiemelte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentőségét is, amelyet „a Kelet–Nyugat kapcsolattartás utolsó megmaradt európai platformjának” nevezett. Mint írta, Magyarország érdeke az EBESZ „megvédése és további működése”.

A bejegyzés végén Szijjártó köszöntötte Budapesten az EBESZ új főtitkárát, Feridun Sinirlioglu török diplomatát, akit 2024 decemberében választottak meg a szervezet élére.

Amint arról beszámoltunk, Szijjártó Péter hétfőn elárulta azt is, hogy a héten az orosz kormány egy tagjával közvetlen eszmecserét fog folytatni. A külügyminiszter emellett méltatta a magyar és georgiai politikai és kereskedelmi kapcsolatokat, valamint elítélte, hogy az Európai Bizottság pótolni akarja a kieső USAID-támogatásokat.

Rovatok