Egy másik autós bizonytalankodását elégelhette meg egy Mercedes sofőrje a Törökbálinti úton. Az autós záróvonalon, a járdaszigetet megkerülve és a kanyarban előzte meg az előtte haladó buszt, mindezt sötétben tette meg. Az Egér úton egy autós több sávot váltva előzött, kis híján az útpadkát is elérte. Mindkét manővert rögzítette egy-egy jármű fedélzeti kamerája.
Egy busz fedélzeti kamerája rögzítette, ahogyan egy piros Opel Corsa igencsak bizonytalanul haladt a Törökbálinti úton, ám nagy nehezen eldöntötte, hogy balra kanyarodik. Már ekkor türelmetlenkedhetett a kamerás autóbusz mögött haladó Mercedes sofőrje – írta meg a Budapesti Autósok oldala.
A sötét színű jármű sofőrje nem tudta már szabályosan befejezni az előzést, így záróvonalon, a járdaszigetet megkerülve és kanyarban hajtotta végre a manőverét, mindezt este, korlátozott látási viszonyok alatt tette meg.
A másik felvételen az Egér úton halad vélhetően magas sebességgel egy autós, aki a sávok között szlalomozott, majd a balra kanyarodó sávból, a záróvonalon keresztül – az útpadkát kis híján elérve – sorolt be a kamerás jármű elé.