Magyarországon évente kétezer örökbe fogadható gyermeket és közel háromezer adoptációra alkalmas személyt tartanak nyilván. „A terhességnél van kilenc hónap felkészülési idő, az örökbefogadásnál szintén van egy ilyen várakozás” – mondta Tóth Kriszta író, költő, műfordító, akinek családjába így érkezett másfél évesen ma már tinédzser lánya. A Hello Szülő Roadshow Összefonódó életutak címmel meghirdetett kerekasztal-beszélgetésen más ismert emberek is, Kádár Annamária pszichológus, Szabó Hédi youtuber osztották meg személyes tapasztalataikat az örökbefogadás szépségeiről és kihívásairól.
Kiss Éva pedagógus felvezető előadásában elmondta, hogy a szülő-gyerek közötti konfliktuskezelésre alkalmas Gordon-módszert már 1987 óta tanítja Magyarországon. „A szerző, Thomas Gordon amerikai szakpszichológus maga is örökbe fogadó szülő, adoptált unokája is van, életművének a társadalmi együttműködésre gyakorolt pozitív hatása elismeréseként Nobel-békedíjra is jelölték” – fejtette ki.
A szakember a nyílt kommunikáció fontosságát hangsúlyozta az örökbe fogadott gyermekek nevelésében is – ezt az interaktív kérdőív tanúsága szerint a hallgatóság 100 százaléka tartotta kulcsfontosságúnak. A résztvevők 96 százaléka egyetértett abban, hogy a gyermeknek mielőbb, életkorának megfelelően el kell mondani az örökbefogadás tényét. „Ez az őszinteség segít megelőzni a későbbi identitásválságokat” – értékelte a szakember. A jelenlévők 99 százaléka vélte úgy, hogy az érzelmi biztonság megteremtéséhez a befogadó családnak is fel kell készülnie a gyermek érkezésére.
Kádár Annamária pszichológus, egyetemi docens, aki maga is örökbefogadó, előadásában támpontot nyújtott az adoptáló szülőknek legnagyobb dilemmájukat illetően, hogyan és mikor mondják el a gyermeknek, hogy nem ebbe a családba született. A kommunikációban fontosnak nevezte hangsúlyozni, hogy az életét a biológiai családjának köszönheti. A vele megosztott esetek szerint a többség el akarta ezt titkolni, a gyerekek gyakran serdülőként értesültek valódi származásukról. Volt olyan család, akik inkább elköltöztek, nehogy felszínre kerüljön az igazság.
A titok mindig ott van a levegőben, ami miatt sok mindent megkérdőjelez magában az ember
– jegyezte meg. Ismer olyat, aki 25 évesen tudta meg, hogy erőszakból született, és adoptálták, mikor saját lánya ennyi idős lett, színdarabban írta ki magából a történetét, amit így 50 év után tudott feldolgozni. „A titkok, tabuk szorongató érzést generálnak, állandó feszültséggel a háttérben” – jegyezte meg a pszichológus.
A szakember hangsúlyozta, hogy az adoptálók felkészüléséhez hozzátartozik, hogy saját magának el tudja mesélni gyakran traumákon, veszteségeken keresztül az örökbefogadáshoz vezető út történetét. Kádár Annamária elmondta, hogy családjukba Lilla egy hónaposan, kishúga ötnaposan érkezett.
Már korán meséltek a kislányaiknak arról, hogyan lettek egy család, amit gyermeki megnyilvánulásaik alapján teljes természetességgel vettek. „Anya, én itt születtem a te szívedben, Zsolna most a másik szívedben. Visszamegy a hasa annak, akinek onnan születik a baba, akinek a szívéből, annál marad ugyanolyan” – mondta a pár éves kislány, miután hazahozták a kórházból kis testvérét. Néhány évvel később, mikor nem kapott meg valamit, duzzogva kijelentette: „Kiiratkozom ebből a családból” – mikor anyukája mondta, hogy azt nem lehet, egy vállrándítással továbbment.
A pszichológus azt is fontosnak nevezte, hogy az iskolában is tudjanak az örökbefogadásról, akkor jobban tudnak a gyerekhez viszonyulni. Kádár Annamária példaként hozta fel azt az esetet, mikor első osztályosoknak vetette fel, hogy lehet valakinek két szülinapja. „Akinek két neve van, két szülinapja is van” – mondta az egyik kislány. Egy kisfiú pedig úgy magyarázta: az első, amikor megtapad a petesejt a méh falán, a második, mikor megszületik – kiderült, nőgyógyász az apukája. Majd miután elmondott egy adoptációt feldolgozó mesét, a gyerekek egyöntetűen sóhajtottak fel: milyen jó nekik, hogy két tortát és két ajándékot is kapnak egy évben.
„A legsúlyosabb mondat, amit az örökbe fogadó szülők gyakran hallanak, hogy nem a te véred” – említette a pszichológus. Tóth Krisztina író, költő, műfordító kiemelte, hogy a nevelésben nem érzékelt különbséget a biológiai és az örökbe fogadott gyermeke között. Serdülő fia mellé érkezett lánya 1,5 évesen családjukba. „Nem szoktam arra gondolni, hogy örökbe fogadott, egyszerűen ő a kislányom. Semmiben nem különböznek a nehézségek egy vér szerinti gyerektől” – húzta alá.
A pszichológus meglátása szerint sokszor a közvetlen környezet, a hozzátartozók sem kommunikálnak megfelelően erről. „Mindegyik unokámat egyformán szeretem, még a Zsuzsikát is” – a nagymama akár jó szándékú közlésében is benne van az értékítélet. „Olyan, mintha testvérek lennének” – mondta egy rokon adoptált lányaira. Tóth Krisztina is találkozott hasonló kijelentésekkel, nehezen tudta volna elképzelni, ha a családjába nem hozzájuk hasonlóan barna hajú és szemű gyermek érkezik. Elmondása szerint tinédzser lányában önmagát látja, ami gyakori jelenség adoptáló szülőknél. Megemlítette, hogy a társadalmi előítéletek gyakran megnehezítik az örökbe fogadott gyermekek helyzetét.
Túlértékeljük a vérségi köteléket, pedig valójában összenövünk, összecsiszolódunk a családunkkal
– mondta.
Emlékeztetett: a háború után volt olyan generáció, akiket szüleik elvesztése miatt nagyszülők, nagynénik, rokonok vagy mások neveltek fel. Mint rámutatott: sokan három generációra is alig tudjuk visszavezetni a történetünket, legfeljebb elbeszéléstöredékek, néhány kép marad meg a felmenőkről.
Kádár Annamária szerint az örökbefogadás nem hőstörténet, nem különb másokénál, „ez is csak egy történet”. „A stabil alap az örökbefogadáshoz, ha mindkét szülő egyformán akarja. Nem jó indíttatás, ha valaki azért akarja, hogy jót tegyen. Világjobbító szándékkal nem lehet gyereket nevelni” – tette hozzá az írónő.
A pszichológus megemlítette, hogy más családokhoz hasonló nehézségek éppúgy megjelennek, mint például a testvérféltékenység. „Minden nagy testvér átélte, hogy láthatatlan lett. A testvérféltékenység a világ legtermészetesebb ambivalens érzése” – nyugtatta meg a jelenlévőket. Tóth Krisztina elmondta, kamasz fia azért kishúgot szeretett volna, hogy leendő testvére ne játsszon a játékaival. A pszichológus megjegyezte, a félelmek éppúgy hozzátartoznak ezekhez az élethelyzetekhez, amin könnyebb felülkerekedni humorral, felszabadultsággal.
A terhességnél van kilenc hónap felkészülési idő, örökbefogadásnál szintén van egy ilyen várakozás
– tette hozzá az írónő. Meglátása szerint mindegy, milyen módon érkezik a gyerek a családba, próbára teszi a házasságot.
Szabó Hédi, aki párjával tavaly márciusban adoptált egy kislányt, elmondta, hogy az örökbefogadás előtt annak árnyoldalairól is tájékozódtak, éppen ezért hangsúlyozta a felkészítő tanfolyam fontosságát. Itt hívták fel a figyelmüket arra, hogy a gyerek később érdeklődni fog biológiai szülei iránt, és valószínűleg végtelenül csalódni fog. Tóth Kriszta hozzátette: ha a gyerekkel elutasítják a kapcsolatot, úgy érzi, újra eldobták, ilyenkor a kiegyensúlyozottak és erősek is megbillennek, vagy ha nem élik meg a találkozást, az űrt hagy bennük. A pszichológus kiemelte, ilyenkor duplán traumatizálódik a gyerek, ezért fontos támogatni őket.
A nemrég anyává váló influenszer elmondta: sok személyes holmit küldenek a gyerekkel, hogy ne legyen az egész környezet idegen. Tóth Krisztáék a kislány számára megszokott színre festették a falakat. Kádár Annamária megjegyezte, az átmenet, a leválás fájdalommal jár. Az írónő úgy látja, az örökbefogadottak traumája sosem fog eltűnni, ami nagyobb gyereknél nagyobb mértékű. „Fontos, hogy bármikor kérhet a szülő segítséget” – jegyzete meg Tóth Kriszta.
Kádár Annamária szerint fontos a gyermek történetének megőrzése és feldolgozása, aminek vele együtt kellene nőni. A szakember javasolta egy személyes, kézzel írott napló vezetését, amely nemcsak tényeket, hanem érzéseket, gondolatokat és olyan képeket is tartalmaz, mint az első pocsolyázások, a maszatos fagyizások. „Jó lenne, ha minden gyereknek 18 éves korára lenne ilyen könyve, ami támogatást nyújthat egész életútján. Lehet, hogy akkor még nem fogja úgy értékelni, mint mikor más városba, országba költözik, vagy gyereke lesz” – mondta a pszichológus.
(Borítókép: boonchai wedmakawand / Getty Images)