Bár az Alaptörvény a nagykorú gyermekek kötelességévé tette a rászoruló szülőkről való gondoskodást, a Kúria már leszögezte, hogy ez a rendelkezés még nem biztosít alanyi jogot a szülők tartási igényeire. A helyzet ugyanis az, ha a felek nem tudnak megállapodni, a tartásdíj összegét a bíróság állapítja meg, mégpedig a jogosult indokolt szükségletei és a kötelezett teljesítőképessége alapján. Ugyanakkor a perek nagy része nem a rászoruló szülő támogatásáról, hanem családon belüli konfliktusok eszkalálódásáról szól.
Az Alaptörvény egyik legnagyobb visszhangot kiváltó rendelkezése kimondja:
A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.
Sokan úgy gondolták, hogy ezzel az alkotmányos tétellel bevezették hazánkban a kötelező szülőtartást. Nos, nem egészen. Az igaz, hogy a korábbi alkotmányban nem szerepelt ilyen kötelezettség, viszont az addigi jogszabályok alapján is lehetett szülőtartást igényelni, csak éppen rokontartás címszó alatt.
A Kúria egy 2017-es ítéletében azt is igyekezett leszögezni, hogy az Alaptörvény rendelkezése nem biztosít alanyi jogot a szülőtartásra, amelynek részletes szabályait, feltételeit a Polgári törvénykönyvnek a rokontartásra vonatkozó fejezete tartalmazza.
A legnagyobb teher az úgynevezett szendvicsgenerációra hárul, azokra a középkorú munkavállalókra, akiknek el kell tartaniuk saját magukat, a gyermekeiket, a nyugdíjasokat és a saját szüleiket, továbbá valamennyit félre is kell tenni, hogy biztosítani tudják időskori megélhetésüket. Tekintettel arra, hogy a halálozások száma évtizedek óta meghaladja a születések számát, a helyzet további romlása várható, és krízist fog eredményezni a hagyományos felosztó-kirovó elven finanszírozott állami nyugdíjrendszerben
– állítja Visontai-Szabó Katalin családjogi szakjogász.
Kiverte a biztosítékot az a törvénymódosítás, amely alapján 2017. január 1-jétől már a tartós bentlakásos szociális intézményeknek is módjuk van a gyermek ellen pert indítani, amennyiben a bent lakó szülő nyugdíja nem elegendő az intézményi ellátás költségeinek fedezésére.
Ennek nyomán el is indultak a találgatások: vajon kivonul az állam a szociális szférából? Leépül a szociális jogállam? Egyre több és nagyobb teher lesz a magánszemélyeken? Visontai-Szabó Katalin szerint ezek a félelmek szerencsére nem igazolódtak be, de még egyáltalán nem biztos, hogy nem következnek be.
Szülőtartásra értelemszerűn a szülő jogosult, de a jogosultak körébe tartozik az örökbe fogadó szülő is, aki az örökbefogadással a vér szerinti szülő státuszába kerül. (Ezt követően a biológiai szülő tartásra való jogosultsága megszűnik.) Tartásra jogosult még a nevelő- és a mostohaszülő is, amennyiben huzamosabb ideig saját háztartásában gondoskodott a gyermekről. Ha pedig a nevelőszülőnek vagy mostohaszülőnek vér szerinti gyermekei vannak, ők a nevelt vagy mostohagyermekeivel egy sorban kötelesek a tartásra. Elvált szülők esetében a külön élő szülő is jogosult a tartásra, amennyiben gyermektartási kötelezettségének eleget tett.
A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja 2018-ban megvizsgálta a rokontartás szabályaival kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot. Az összefoglaló vélemény megállapította: ha a felek nem tudnak megállapodni, akkor a tartásdíj összegét a bíróság állapítja meg, mégpedig a jogosult indokolt szükségletei és a kötelezett teljesítőképessége alapján, határozott összegben.
Egy 2017-ben született, precedensértékű bírósági határozat szerint tartási igény esetén mindkét törvényi feltételnek együttesen kell fennállnia. Azaz a kötelezett teljesítőképességének hiánya még a rászoruló jogosult esetén sem alapozza meg a keresetet.
Az elmúlt évek bírósági gyakorlata ugyanakkor azt az elvet is megerősítette, hogy
az indokolt szükséglet nem egyenlő a létminimummal.
Az indokolt szükséglet a jogosulti igényeknek megfelelő, egyéniesített, átlagos színvonalú kielégítést jelent, tehát – hacsak azt a kötelezett önként nem vállalja – a luxusigényekre nem terjed ki. Ezen túlmenően figyelembe kell venni a jogosult életkorát, egészségi állapotát, hogy esetlegesen gondozásra, ápolásra szorul-e.
A bíróság természetesen vizsgálja a kötelezett teljesítőképességét is. Az ítélkezési gyakorlatban általánossá vált, hogy a kötelezett által teljesítendő összes tartási igény nem lehet több, mint a jövedelmének a fele.
A tartási követelés érvényesíthetőségének határideje hat hónap, és a határidőt a keresetlevél benyújtásától kell számítani. Kivétel ezalól, ha a jogosult a követelés érvényesítésével alapos ok miatt késlekedett, viszont három évnél régebbi időre tartási igényt már nem lehet bírói úton érvényesíteni.
A bíróság főszabályként a tartás teljesítését határozatlan időre rendeli el, de kivételesen a tartási kötelezettség lehet határozott időre szóló vagy feltételhez kötött is.
Fontos azt is tudni, hogy a tartásra jogosult köteles a bíróságnak bejelenteni, ha a rászorultság megszűnt. Egy eseti döntésben a bíróság azt is kimondta:
A szülőtartás megszüntetésének van helye, ha a szülő ugyan változatlanul tartásra szorul, azonban a tartásra köteles gyermeke időközben – örökbefogadás folytán – kiskorú gyermekéről gondoskodik, és saját, illetve kiskorú gyermeke megélhetésének veszélyeztetése nélkül szülője eltartásának már nem tud eleget tenni, különös tekintettel arra is, hogy a tartásra jogosultság sorrendjében a gyermek a többi rokont megelőzi.
Kajó Cecília tapasztalatai szerint minden egyes szülőtartási ügy más és más, nem lehet általános következtetéseket levonni, mivel minden ítélet az adott család sajátos helyzetéhez igazodik. A jogásznő úgy látja, hogy a szülőtartási perek nagy része nem a rászoruló szülő támogatásáról, hanem családon belüli konfliktusok eszkalálódásáról szól.
Sok esetben az eljárásokat bosszú vagy személyes sérelmek vezérlik, és a szülő jogosulatlanul próbál pénzt követelni gyermekétől.
A bíróságok gyakran elutasítják az ilyen kereseteket, mert a szülő nem minden esetben minősül rászorulónak. Ha például az idős személynek van saját ingatlana, vagy ha még képes dolgozni, akkor nem feltétlenül jogosult tartásdíjra.
A szülőtartás megállapításának egyik legfontosabb feltétele a rászorultság mellett a szülő érdemessége – hangsúlyozza Kajó Cecília –, ha ugyanis egy szülő a múltban elhanyagolta gyermekét, nem biztosított számára megfelelő életkörülményeket, vagy bármilyen módon – akár érzelmileg, akár fizikailag – visszaélt vele, akkor nem jogosult tartásra. A bíróság tehát nem mechanikusan ítéli meg a szülőtartást, hanem alapos mérlegelés után dönt arról, hogy a konkrét esetben jogosult-e a szülő támogatásra a gyermekétől.
(Borítókép: shapecharge / Getty Images)