Index Vakbarát Hírportál

Bannerekért adtak el egy vásárhelyi iskolát

2007. július 23., hétfő 18:23

A hódmezővásárhelyi fideszes többségű közgyűlés sürgősségi, rendkívüli és zárt ülésén döntött arról, hogy eladja három ingatlanát. Az egyik iskolaépületért a vásárló nem készpénzzel, hanem barterrel, ellentételezéssel fizet. A vevő, a Generál Média Kft. internetes oldalain ajánlott fel cserébe bannereket. A kft. pornóoldalakat is működtet, többek között a Maxiwebet, állítja a városi ellenzék. A polgármesteri hivatal szerint nemcsak ilyen honlapjai vannak a Generál Médiának, és az önkormányzat nem akar erotikus vagy kétes tartalmú honlapon megjelenni.

"Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Hódmezővásárhely belterület 12168 hrsz. alatti 3933 m2 nagyságú Hódmezővásárhely, Vöröskereszt utca 5. szám alatti ingatlant a forgalomképtelen törzsvagyonból kivonja és a Generál Média Kft. (képviseli: Holman Endre ügyvezető) részére történő értékesítéséhez hozzájárul azzal a feltétellel, hogy az ingatlan értékének ellentételezéséül a Kft. havi 670.000 Ft. + Áfa összegben (havi 10.000.000 millió banner megjelenést) hirdetési keretösszeget biztosít 5 éven keresztül (60 hónap) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata számára a Generál Média Kft. által üzemeltetett illetve az érdekeltségi körében tartozó weboldalakon."

Cserehirdetésért adják el az épületet

Ezt a határozatot fogadta el a hódmezővásárhelyi testület Havránek Ferenc, a kisebbségben lévő MSZP közgyűlési tagjának tájékoztatása szerint. Havránek az Indexnek elmondta, hogy az eladott Halmay általános iskola épületében az alsó tagozatosokat tanították, és a Vöröskereszt utcai ingatlan igen jó állapotban volt, szép, felújított tornateremmel. A barter szerint a kétszintes épületet, amelyhez különálló tornaterem és egy másik melléképület is tartozik, nem pénzért adták el, hanem 40,2 millió forint értékű bannerért, internetes hirdetésért.

Havránek arról is tájékoztatta az Indexet, hogy a volt Béke mozit és a korábbi kertmozit is eladják, 25, illetve 40 millió forintért. Havránek és képviselőtársai nyílt levelet is írtak Hódmezővásárhely közgyűléséhez, amelyben hangsúlyozzák: "Egyik esetben sem történt előzetes értékbecslés (szakértő által), hanem csak a vásárlási ajánlatot tevő adott meg egy értéket. Szükségesnek tartjuk az értékbecslés elvégeztetését, utána esetlegesen az értékesítés pályázati kiírását."

Sürgősségi, rendkívüli és zárt ülés

A nyílt levél így folytatódik: "Furcsának tartjuk, hogy mi indokolta (papíron "ügyintézési határidő miatt") ezen ügyek sürgősségi, rendkívüli és zárt ülésen történő tárgyalását. Mivel úgy gondoljuk, a közpénzek és a városi javak megfelelő kezelése megkívánja a nyilvánosságot, ezért ezen levelünket mint nyílt levelet is nyilvánosságra hozzuk."

Havránekék szerint a Vöröskereszt utcai ingatlan eladásakor az "ellenértékként biztosítandó internetes megjelenés szükségességét semmi nem indokolja, hiszen a városi információk megjelenhetnek a város honlapján, de rendszeresen megjelennek a promenad.hu-n, valamint a kulturális információkhoz használható az Emlékpont honlapja is, nem volna szükség újabb felületre. A szerződés megkötése előtt tisztázni kellene azt, hogy mit fog a város hirdetni, mert felesleges információkat nyilvánvalóan felesleges, főleg ilyen drágán megjeleníteni."

Toplista a Generál Médiánál

A nyílt levél így folytatódik: "az ajánlatban nincs megjelölve, hogy mely honlapokról van szó. A vevőként szereplő cég interneten fellelhető honlapjáról a toplista linkre kattintva csupa pornográf oldalak nyílnak meg, csak remélni tudjuk, hogy nem azokon akar a város hirdetni."

A nyílt levél aláírói kérik, hogy a végleges szerződés aláírása előtt mindhárom esetben történjen hatósági értékbecslés, ezt és a szerződéstervezetet kapják meg a képviselők, illetve vitassák meg nyilvános közgyűlésen.

Lázár vállalja a döntést

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere az Indexnek elmondta: vállalja a közgyűlési döntést, amelynek ő volt az előterjesztője. Lázár szerint két vásárhelyi fiatal cégéről van szó, akik a vállalkozás központját vinnék az üresen álló iskolába. A kétemeletes ingatlant a polgármester szerint nehezen lehetne hasznosítani, sőt, így még 50-100 munkahelyet is teremt a Generál Média a városban.

A polgármester azt is hozzátette: a jövő az interneté, és különösen támogatnia kell a városnak azt a modern vállalkozást, amely a központját Hódmezővásárhelyre telepíti, illetve itt bővíti a tevékenységét. Lázár nem akarta ingyen átadni az épületet, ezért ő kérte, hogy hirdetési lehetőséget biztosítson a cég az önkormányzat számára. A város első embere is megerősítette: természetesen a hivatal nem erotikus oldalakon akar hirdetni, de a Generál Médiához tartozó más honlapok (myVIP, Chat.hu) is nagy nézettségűek, és komoly hirdetési felületet jelentenek.

A myVIP is az övék

Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense az Indexnek elmondta: mivel a szóban forgó ingatlanértékesítés zárt ülésen tárgyalta a város közgyűlése, részletekről nem tud beszámolni, viszont elmondta: a Generál Média egy feltörekvő vásárhelyi cég, amely korántsem csak erotikus oldalakat, hanem chat-szájtokat is működtet, de hozzájuk tartozik például a most indult hirposta.hu is.

Ezenkívül az övék a myVIP közösségi oldal. A sajtóreferens hangsúlyozta, hogy az önkormányzat semmiképpen sem akar erotikus vagy kétes tartalmú oldalakon megjelenni, erről a mostani szerződéskötés kapcsán sincs szó.

Amennyiben az ingatlan értékesítésére ilyen jellegű megoldás születik, a hirdetési szerződéskötések gyakorlatának megfelelően pontosan meg fogják határozni, hogy az önkormányzat által megjelentetni kívánt tartalmak milyen hirdetési felületen jelennek meg. A polgármesteri hivatal egyébként előzetesen már tesztelte a Generál Média szolgáltatásait, és az Emlékpont nevű oktatási központjuk honlapjának nézettsége 35 látogatóról kilencezerre nőtt a kéthetes felmérés idején.

Göbl elmondta azt is, hogy Hódmezővásárhely nagy fontosságot tulajdonít az internetnek. Elsőként valósította meg a város a kétirányú adatforgalmat: az e-ügyintézés részben uniós forrásból történő bevezetése 500 millió forintba került, de a lakosság máris lelkesen igénybe veszi e szolgáltatásokat, illetve lehetőségeket. Az előző években például több ezer elektronikus adóbevallás érkezett a polgármesteri hivatalhoz.

Ingatlanok és társkeresés is a portfolióban

Holman Endre, a Generál Média ügyvezetője az Indexnek elmondta, hogy cégük portfolóiójába tartozik az említett szájtokon kívül a jojatek.hu, amely az internetes játékok piacvezetője Magyarországon, a love.hu és a talalka.hu, amelyek Magyarország első és második legnézettebb online társkereső honlapjai, valamint az ingatlanok.hu is, amely kilencvenezer ingatlan adatait tartalmazza.

A Chat.hu-ról Holman elmondta, hogy az szintén piacvezető, számos más oldalukhoz hasonlóan. Ez a T-Online hivatalos chat-partnere. Holman hangsúlyozta, hogy 6,7 filléres áron adták el az önkormányzatnak a 600 millió bannert, ami a magyarországi online-piacon rendkívül kedvező ajánlat, szinte ingyenesnek nevezhető. Holman megerősítette a polgármester nyilatkozatát, hogy a város vezetője kérte ezt a lehetőséget a cégtől.

Rovatok