Egyszer találkozott Kulcsár Attilával a Betonút Rt. többségi tulajdonosa és vezérigazgatója, Dunai György, aki szerint professzionális csalás során veszítették el pénzüket az ügyfelek, akik még csak nem is gyanakodtak csalásra. A több milliárd forint hiánnyal szembenéző Betonút Rt.-t a bank "kölcsönös garanciákra" hivatkozva vette rá megtakarításaik befektetésére.
Több milliárd forint
Hogy mennyi is az a nagyon sok, Dunai bank és üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, ám azt jelezte több milliárd forint hiányzik a többek között a Balatonszárszó és Ordacsehi közötti autópályát építő cég számlájáról. Először két hete fedezték fel, hogy a saját maguk, és a bank által nyilvántartott összegek nem egyeznek. "Ezt követően a gazdasági igazgató és a cég - elsőként - azonnal feljelentést tett" - mondta Dunai.
|
A cég belügye
Dunai Kulcsárról azt mondta, hogy akkor látta először és utoljára, mikor bemutatták neki, ezt követően a gazdasági igazgatóság intézte az ügyeket. "Nem gyanakodtunk, a bank helyiségeiben történtek az egyeztetések". Hogy a gazdasági igazgatóságon történt-e a hiányzó pénz miatt felelősségre vonás, arról Dunai nem kívánt nyilatkozni.
Dunai a lapokban megjelent információra, hogy a brókercég ügyfelei hatalmas hozamra számíthattak, azt mondta, kiszámoltatta végül mennyit fizetett volna a cégnek a K&H: "ha egész évben benntartottuk volna, akkor közel 10 százalékos hozammal számolhatnánk". Ugyanakkor cáfolta, hogy neki magának számlája lenne a K&H-nál. A veszteségek ellenére a cég működése zavartalan - mondta Dunai György.