Index Vakbarát Hírportál

Villamospályát építenek a Fehérvári úton

2010.06.28. 13:37
Vágányépítési és útfelújítási munka lassítja a forgalmat Budapest XI. kerületében, a Fehérvári úton, közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A Fehérvári úton, az Andor utcai csomópontban szombaton kezdték meg a villamospálya átépítését, amelynek során a Fehérvári úton a belső sávokat mindkét irányban 150 méter hosszan lezárták. A csomópontban az Andor utca felől jelenleg egyenesen nem lehet áthajtani. A villamosok azonban közlekednek, az utasoknak csak egy rövid szakaszon kell átszállniuk. Ez a forgalmi rend előreláthatólag július 9-ig marad érvényben.

Emellett folytatódik dél-budai tehermentesítő (Andor u.) kiépítése is. Ennek részeként 2x2 sávosra bővül az Andor utca és a Galvani út, valamint a Fehérvári út és Szerémi út közötti szakasz. A Szerémi út és a Budafoki út közötti szakasz pedig 2+1 sávossá alakul.

A felújítás során átépítik a forgalmi csomópontot és korszerűsítik a villamos-keresztezéseket, a közvilágítást, a jelzőlámpa-rendszert. A beruházás összköltsége 3,5 milliárd forint, amelyből várhatóan 1,6 milliárd forintot az Európai Unió fedez. A kivitelezési munkálatok február 1-jén kezdődtek és ütemezés szerint haladnak, a várható befejezési határidő pedig október 30.



Rovatok