Index Vakbarát Hírportál

Felülvizsgálná az LMP a fővárosi utcabútortendert

2010.09.21. 19:03

A budapestiek számára súlyosan hátrányosak azok a megállapodások, amelyeket közterületi reklámfelületek hasznosítására kötött a főváros 2006-ban. Az LMP ezért keresi a jogi lehetőséget a felülvizsgálatra - közölte kedden Hanzély Ákos, a párt fővárosi képviselőjelöltje.

Hanzély Ákos elmondta: az úgynevezett utcabútortender egyik nyertese, az Intermédia Kft. a BKV-megállókban az utasvárók reklámfelületeit értékesítheti. Ezért nem kell használati díjat fizetnie, az utasváró pavilonokat kellett volna lecserélnie, valamint azokat négynaponta takarítani, karbantartani, megrongálódás esetén pedig javítani kell. A képviselőjelölt szerint a társaság a megállapodásnak nem teljesen tett, illetve nem tesz eleget.

A Mahír Cityposzter Kft. hirdetőoszlopok reklámfelületeit értékesítheti, amiért az árbevétel 15 százalékát, minimum évi 45 millió forintot kell fizetnie. A szerződések 25 évre, 2031-ig szólnak. Hanzély Ákos közölte: álláspontjuk szerint a főváros számára súlyosan hátrányosak a szerződések, a társaságok a becslések szerint összeségében 15 milliárd forintos bevételre tesznek szert.

A képviselőjelölt szerint az ügyben tettenérhető az "MSZP-Fidesz mutyizás". A Fővárosi Közgyűlésben az utcabútortendert az ellenzéki Fidesz is támogatta, miután bekerült a nyertesek közé a Mahír Cityposzter, ami Hanzély Ákos megfogalmazása szerint "egyértelműen Fidesz-közeli cég".

A hátrányos megállapodások miatt az LMP vizsgálja a jogi fellépés lehetőségét - közölte Hanzély Ákos.



Rovatok