Az épületek dekorálása nem a legjobb módszer arra, hogy szebbé tegyük a várost. Azzal, hogy színesre mázoljuk az addig szürke falakat, sok esetben csak a káoszt növeljük. A színes az szép elv híveinek érdemes az óriásplakátokra gondolni, amik nagy, vidám, színes patchwork takaróvá változtatták a köztereket, a reklámcégeket leszámítva mégis kevesen mondják, hogy ettől esztétikus lett a környék.

Jobb módszer az épületeket egyszerűen csak felújítani. Dekorálni pedig olyan esetben érdemes, ha az önmagán túl hozzáad valamit az eredetihez. Mint ahogy az a Magyar Színháznál is történt. A Szövetség 39 csoport nem egyszerűen kifestette a sokak által gyűlölt házat, hanem megmutatta, az miért érdemel mégis figyelmet.

Az iparművészek a színház hátsó, különösen ridegnek tartott tömbjén dolgoztak. Céljuk az volt, hogy kidomborítsák, a nyomasztóan szögletes, és lehangolóan beton épület valójában dinamikus, és még a környezetébe is illeszkedik. Egyszerű ötletet alkalmaztak: a falakat strukturáló betonelemek egyik oldalát a narancs, a másik oldalát a zöld egyre mélyülő árnyalataira festették, így az épület már álló helyzetből nézve is kap némi dinamikát. Ez az érzés fokozódik, ha menet közben vetünk oda egy pillantást. A narancs a szemünk előtt ugyanis átvált zöldbe, a kacsintós pénztárca elvének megfelelően.

A színes csíkok révén kirajzolódik, hogy a betonelemek a környező házak ablakkiosztásainak ritmusát folytatják, és így valójában illeszkednek a sűrű, hetedik kerületi szövetbe.

Az épület sarka távolról nézve ráadásul csillog, hullámzik, így a trolira várakozók joggal feltételezhetik, a lelkes színházi vezetés minivízesést épített a tetőre. A valóság ennyire azért nem vad, de azért izgalmas. Az iparművészek fényes fémlevelek tömegét erősítették a falra. A levelek a szélben hajladoznak, mintha egy cyberpunk anime fémnövénye futotta volna be a színházat. A levelekre a valaha itt dolgozó művészek neveit gravírozták, ami nyilván az ipari alpinisták nevelésének egy szép, bár kissé bonyolult eszköze.

A nagyvárosokban egyébként nem csak mechanikus növények élnek meg a falakon. A vertikális kertek ötlete világsztárrá tette a francia botanikust, Patrick Blanc-t. A valódi vegetációval dúsan borított falak a világ sok nagyvárosában igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy az urbanizáció és a természet nem csak egymás ellenében létezhetnek.

Kicsi a valószínűsége, hogy az új Nemzeti Színházat a közeljövőben zöld dzsungellel futtatják be, de azért vannak még biztató kezdeményezések a városban. A Nyugati felüljáró oszlopainak megfestése a street art és a városi dekoráció tökéletes találkozásának tűnik. A közterek és a művészetek metszetében működő Placcc fesztivál egyik programjaként az 1000% csoport nagyméretű személyes névmásokat festett fel a beton tartóoszlopokra. Az egyik legforgalmasabb budapesti kereszteződésbe készült munka nem csak a szemet nyugtatja, de emlékezteti a dugóban araszoló autósokat, hogy ami innen én, az egy kicsit arrébb te, a túloldalról ő, és így együtt pedig a mi.